2012.04.13. 21:12
Diósgyőri játszóvár - Az alapkőletétel már megvolt
Miskolc - Zenével, tánccal ünnepelték a miskolci Baráthegyi farmon, hogy épülőben az interaktív diósgyőri játszóvár.
Miskolc - Zenével, tánccal ünnepelték a miskolci Baráthegyi farmon, hogy épülőben az interaktív diósgyőri játszóvár.
– Nyolc méter magas lesz a bástyája az igazi Diósgyőri vár kicsinyített másának, amely egyik kapujának ácsolata és a helyszínen kifüggesztett tervrajzok már érzékeltették, milyen is lesz, ha felépül.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség „Turisztikai attrakciók fejlesztése” projekt keretében szeretne pályázni a Szimbiózis Alapítvány az „Interaktív Diósgyőri Játszóvár” pályázatával. Az interaktív vár a Baráthegyi farmon már adott „Turizmus korlátok nélkül” program lehetőségeinek kiterjesztését jelentené: további vonzerő lehetne olyan iskolai csoportoknak, amelyek néhány napot szívesen eltöltenének itt (a szállás, étkezés, játszóházi foglalkozások mellett). Így újabb lehetőség nyílna arra, hogy közelebb kerülhessenek egymáshoz az egészségesek és a fogyatékossággal élők, fejezte ki reményét a pénteki eseményen Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány stratégiai igazgatója. A várudvar alkalmas lesz történelmi játékok lebonyolítására, a belső vár színjátékoknak, egyéb kulturális rendezvényeknek biztosít helyett, emellett az építménynek része lesz egy várkápolna is.
Számítanak a segítőkre
A Diósgyőri vár középkori állapotát tükröző építményt Kosdi Attila építészmérnök, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal munkatársa tervezte, így őt kérték fel a jövő számára üzeneteket hordozó urna és az azt fedő alapkő elhelyezésére. A játszóvár a tervek szintjén – az anyagot és a kivitelezést is beleértve – 18 millió forintba kerülne, ám bíznak abban, hogy sok mindent saját, illetve önkéntes munkával válthatnak ki.
ÉM-SzK
További résztvevők
Társy József kabinetfőnök (Megyei Kormányhivatal),
Kiss Gábor alpolgármester (Miskolci Önkormányzat)
Giflo H. Péter, programmenedzser (Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségért Közalapítvány)
A táncházat és a víg kedvet Barsi Csaba és az Agyagbanda szolgáltatta