Helyi közélet

2011.12.08. 14:18

Avasi paneltűz: Három halálos áldozat - eddig három gyanúsított

Eger, Miskolc - Még mindig a szakértői jelentésre várnak a nyomozók az avesi paneltűz kapcsán indult nyomozásban.

Eger, Miskolc - Még mindig a szakértői jelentésre várnak a nyomozók az avesi paneltűz kapcsán indult nyomozásban.

Még tart a nyomozás, a szakértői véleményekre várnak a három halálos áldozatot követelő avasi paneltűz felelőseinek felkutatására indított nyomozást végző Heves megyei rendőrök, tájékoztatta munkatársunkat Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Mint arról már korábban többször beszámoltunk, 2009 augusztusában hetedik emeleti otthonában olyan súlyos égési sérüléseket és füstmérgezést szenvedett egy 39 éves asszony és tizenhárom éves fia, hogy a helyszínen elhunytak, míg a család harmadik tagja – egy tizenhat éves lány – életéért napokig küzdöttek az orvosok, de így sem tudták megmenteni az életét.

A tűz a hatodik emeleten keletkezett, és a nyitott ablakon, valamint a szakszerűtlenül felrakott külső utólagos hőszigetelésen keresztül terjedt át a hetedik emeletre, ahol megölte egy négytagú család három tagját. A tűzfészekként funkcionáló lakásban élő nőt, valamint az épületszigetelésben részt vevő két munkást már gyanúsítottként hónapokkal ezelőtt meghallgatta a rendőrség, de a nyomozást még nem tudta lezárni, mert a mentés, a tűzvizsgálat és az oltást követő villámgyors takarítás körülményeit, okait egyelőre nem sikerült tisztázni. Az ügyben szakértők véleményére várnak, de a nyomozás várhatóan ez évben befejeződik.

ÉM-SZP


Kapcsolódó cikkek:

Miskolc, Eger - Két éve hárman haltak meg az Avason, a nyomozás tart – újabb bizonyítékokat vizsgálnak.

Miskolc, Eger – Halált okozó gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsította meg a rendőrség a panelrekonstrukciót végző cég két munkatársát.

Miskolc – Még mindig a szakértők véleményére várnak a rendőrök Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben azokban az ügyekben, amelyek a miskolci közvéleményt már évek óta foglalkoztatják.

Miskolc, Eger – Még mindig a szakértői vizsgálat eredményére várnak a rendőrök, így nincs előrelépés és új fejlemény a 2009 augusztusában bekövetkezett, három halálos áldozattal járó avasi paneltűz vizsgálatában, tájékoztatta az Észak-Magyarországot Soltész Bálint, az ügyben eljáró Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Miskolc – Egy év eltelt, és még nincs felelőse az avasi paneltűznek.

Miskolc – A villámgyors takarítás során a nyomok jó része is eltűnt: ezért ki a felelős?

Miskolc – Önkormányzati bérlakás vagy szolgálati lakás lesz abból a miskolci panellakásból, ahol tavaly augusztusban tűz pusztított – tudta meg a Blikk. A szerencsétlenségben egy édesanya és két gyermeke meghalt. A 61 négyzetméteres, két és félszobás lakást az önkormányzat megbízásából az MIK Zrt. vásárolta meg.

Miskolc – Elfogadták az ügyvéd érvelését: nem szerencsés, hogy az ügyben érintett F. K. Raszter újítja fel az ügyészség épületét

Miskolc, Eger – Gondatlanságból elkövetett, több ember halálát okozó közveszélyokozás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy magánszemély ellen a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a miskolci paneltűz ügyében. A magánszemélyt Soltész Bálint, a főkapitányság szóvivője nem akarta megnevezni.

Miskolc – Az avasi lakótelepi ház egyik lakója, egy idős hölgy a gyanúsítottja a tavaly augusztusi miskolci lakótelepi tűznek – tutda meg a Népszabadság.

Eger – Gyanúsítottként hallgatott ki a rendőrség egy magánszemélyt a miskolci paneltüzes esetként elhíresült ügyben a napokban – tájékoztatott Soltész Bálint, a büntetőeljárásban nyomozást folytató Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Eger, Miskolc – Gyanúsítottként hallgatott ki egy embert a rendőrség a 2009. augusztusi, miskolci paneltűzzel kapcsolatban. Több ember halálát okozó közveszély okozás gyanúja miatt indult ellene büntetőeljárás. Azt, hogy vannak-e további felelősei a tragédiának, még vizsgálják – mondta el Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-fõkapitányság sajtóreferense a Független Hírügynökségnek szerdán. A tűzben három ember, egy anya és két gyermeke haltak meg füstmérgezés miatt.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában