2010.10.26. 13:08
Zöld Nyíl: Kik dolgoznak az építkezésen?
<p>Miskolc - A projektigazgatóság szerint nincs külföldi munkavállaló, legfeljebb úgy hangzik.</p>
Olvasónk jelezte, elhaladt néhány, a villamospálya felújításán dolgozó munkás mellett a főutcán, akik szlovákul beszéltek. Ezek szerint külföldi munkavállalók is dolgoznak a Zöld Nyíl projekten? Egyáltalán: kik dolgoznak? – vetette fel a kérdést. Márcsak azért is érdekli, jegyezte meg, mert annak idején vita tárgya volt, hogy ki dolgozzon, és hogy kap-e helyi vállalkozó, munkanélküli kétkezi munkás munkalehetőséget a sínek mentén.
Hány miskolci?
A Zöld Nyíl projektigazgatóság válaszában azt emelte ki, hogy a konzorcium közvetlenül nem munkavállalókkal, hanem alvállalkozókkal áll kapcsolatban, akik kiválasztása – a gyakorlatnak megfelelően – a projekt szakterületeinek, és az egyes szakterületek volumenének megfelelően történt, illetve esetenként történik. Eszerint a projekt számos szakterületre bontható és szakterületenként több – egymástól független – alvállalkozót választottak ki. Az egyes munkarészek esetében, ahol volt lehetőség, miskolci cégektől is kértek árajánlatot (hisz „helyi vállalkozóval” együttműködni mindig egyszerűbb, fogalmaztak), de az ajánlatok összehasonlításánál nem mindig a miskolciak kerültek ki győztesen.
Mennyire vonták be a helyi erőforrásokat a projekt munkálataiba és milyen módon? – kérdeztük. Nincs külön nyilvántartás erre vonatkozóan, válaszolták. Tudomásuk van azonban arról, hogy több – egyébként nem miskolci illetékességű – cég is foglalkoztat miskolci vagy környékbeli dolgozókat. (Külön ennek a projektnek a keretén belül, vagy az egyébként is helyi dolgozóikat irányították át erre a projektre.) Egyébiránt a kivitelezést végző cég, a Miskolci Zöld Nyíl 2009 Konzorcium tagjai közt megtalálható a miskolci székhelyű WIS Zrt., a konzorcium projekt irodája pedig szintén Miskolcon található, ahol több miskolci munkatárs is dolgozik, hangsúlyozták.
Nem szlovákok
Az alvállalkozókkal kötött szerződés értelmében külföldi munkavállalót a konzorcium alvállalkozói, csak a konzorcium írásos engedélye alapján foglalkoztathatnak. Ilyen engedélyt pedig nem adtak ki – válaszolták a „szlovák hangokkal” kapcsolatban. Azt azonban mégis megjegyzik: „Ez a kitétel nem vonatkozik azokra a dolgozókra, akik magyar állampolgársággal (is) rendelkeznek.” Talán így fordulhat elő, hogy a belvárosban járva a munkaszakaszon a járókelők még szlovák nyelven beszélgető pályamunkásokkal is találkozhatnak. A projektigazgatóság még hozzáfűzte, nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a projekten dolgozók foglalkoztatása megfeleljen a vonatkozó jogszabályi előírásoknak.
Kérdeztük, hányan dolgoznak az építkezésen. Megtudhattuk, ez naponta változó, ők napra lebontva kapják meg a létszámot. Amikor a legkiterjedtebb volt a munkavégzés, 170-en dolgoztak a terepen, és 25-30-an az irodákban.
ÉM-HM
Milyen munkát és kik végeznek? |
– Meglévő pálya bontási munkái (budapesti székhelyű cég) |
– Pályalemez és alépítmény bontási munkái (miskolci érdekeltségű, környékbelieket alkalmazó cég)
– Új pálya alépítmény előkészítő munkái (miskolci, budapesti és debreceni székhelyű cégek)
– Új pálya alépítmény építési munkái (budapesti, debreceni és tököli (miskolciakat is foglalkoztató) cégek
– Vágányépítési munkák (budapesti székhelyű cég)
– Vágányburkolási munkák (egri, dunavarsányi és budapesti székhelyű cégek)
– Villamos áramellátási munkák (tököli székhelyű, miskolciakat is foglalkoztató cég
– Oszlopállítási munkák (budapesti és miskolci cégek)
– Közműkiváltások (miskolci és miskolci érdekeltségű cégek)
– Útépítési munkák (egri és dunavarsányi székhelyű cégek)
– 10kV, 0,4kv és gyengeáramú hálózat átépítése (budapesti és miskolci cégek)
– Tervezési munkák (budapesti cég végzi, miskolci altervezők bevonásával)
– Beton beszállítás legnagyobb mennyiségben beépülő anyag (miskolci cég)
– Vasútépítési anyagok (budapesti közvetítőn keresztül)
Megjegyzés: A Tüzér - Thököly utca közötti szakasz 3 részre van felbontva, ezek azonban csak a megbízói igények és a munkaterület rendelkezésre állásának időpontjai miatt kerültek külön szakaszként megjelölésre, így az alkalmazott technológiák és alvállalkozók a három szakaszon azonosak.