Helyi közélet

2010.09.28. 15:54

Árvízbiztos házat építenek Felsőzsolcán

<p>Felsőzsolca - Kedden rakták le az alapkövét egy új háznak Felsőzsolcán, újabb példáját a segítségnyújtásnak.</p>

Ünnepélyes keretek között tették le az alapkövét egy, az árvíznek nagymértékben ellenálló lakóháznak kedden Felsőzsolcán, és két további másik építkezésébe is belepillanthattak az eseményen részt vevő vendégek. A házak újabb példái a magánszemélyek, a közszféra és a vállalkozások árvizet követő rendkívüli összefogásának, ez derült ki az ünnepi beszédet mondók mindegyikének szavaiból. A házak felépítésének támogatásában kiemelt szerepet játszik a Holcim Hungária Zrt. valamint a Budapest III. kerület, Óbuda- Békásmegyer önkományzata. A Holcim 28 millió forint, az önkormányzat – gyűjtés és saját tőke bevonásával – 8,3 millió forinttal segíti a házak megvalósulását. A P1-Bau Kft. generál kivitelezőként vesz részt a beruházásokban.

Be is rendezik

Richard Skene, a Holcim Zrt. elnök-igazgatója is az összefogás fontosságát emelte ki az alapkőletételt megelőző beszédében. Hangsúlyozta, a Holcim a konkrét pénzügyi segítség mellett olyan árvízbiztos megoldást kínál, amely mintaként szolgálhat a továbbiakban – mint időtálló és biztonságos megoldás – az árvíz elleni védekezésben.

Bús Balázs, az Óbuda- Békásmegyer önkományzat polgármestere arról beszélt, hogy mivel ők is gyakran megtapasztalják a Római-part környékén, milyen is az árvíz, döntöttek arról, hogy segítséget nyújtanak a felsőzsolcaiaknak. Először egy ház újjáépítésére ajánlottak fel 5 milliót, de a tököli polgármesterrel való összefogás eredményeként további két ház felépítésében nyújtanak segítséget.

Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke beszédében az önzetlen segítő szándékot emelte ki, melyek nemcsak a helybéliektől, hanem az ország más részéből is érkeztek a bajban. Bejelentette, az árvíz után számlát nyitott a megyei önkormányzat, amelyre az ország számos részéről érkeztek felajánlások az árvíz sújtotta települések megsegítésére. Az összegből a most építendő három ház berendezéséhez 2-2 millió forinttal járulnának hozzá, jelentette be.

Stabilabb lesz

Ezt követte az alapkő letétele, melyben a felajánlók közösen segédkeztek. Utána még megtudhattuk, hogy monolit vasbeton technológiájú mintaépület épül a Szent István utca 10. szám alatt, amely hatvan nap alatt készül el. A család november végére költözhet majd be. Az egybefüggő, masszív „dobozszerkezetnek” köszönhetően a ház stabilabb, jobban ellenáll a durva környezeti hatásoknak, természeti katasztrófáknak. Például árvíz idején a vasbeton tartófalak a vályogfalakkal ellentétben nem vesztik el szilárdságukat.

ÉM-HM

Négyesben költöznek majd be

A most épülő ház leendő lakói, Nagy-Herczeg Gábor és felesége is jelen voltak az ünnepségen. Kata a ház elkészülte előtt nem sokkal ad majd életet második gyermeküknek, a hét éves nagyobbikkal így négyesben költöznek majd be a 106 négyzetméteres házba.

A boldog családfő elmondta, korábbi házuknak szétázott az alja, így életveszélyessé vált, le kellett bontani. És bár volt biztosításuk, a kapott pénz nem volt elegendő egy új otthon felépítésére. Segítséget kértek az önkormányzattól, és így jött a lehetőség: megépítik új házukat, melyben három szoba lesz, nappali, konyha és étkező.

 

 

 

 

 


Letették a felsőzsolcai monolit ház alapkövét

fuggetlen | 2010.09.28 18:29
Felsőzsolca - Letették annak a háznak az alapkövét Felsőzsolcán, amelyet különleges eljárással építenek, úgy, hogy ellenálljon egy esetleges újabb árvíznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában