Helyi közélet

2010.09.10. 13:12

Két új KMB-irodát avattak

<p>Vadna, Ormosbánya - Önálló, ügyfélfogadásra is alkalmas hivatali helyiséget kaptak a körzeti megbízottak.</p>

Két, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság illetékességi területéhez tartozó településen, Vadnán és Ormosbánya is körzeti megbízotti irodát avattak csütörtök délelőtt. Az ünnepélyes rendezvényeken a települések vezetőin és az irodákat a későbbiekben használó körzeti megbízottakon kívül részt vett dr. Mecser Tamás ezredes, a megyei rendőr-főkapitány helyettese, a főkapitányság bűnügyi igazgatója és dr. Toldi Tóth Gábor alezredes, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság megbízott vezetője. A két új körzeti megbízotti irodát a rendőrség, a helyi önkormányzat, valamint helyi vállalkozók összefogásának és támogatásának eredményeként adták át.

A 620 fős lélekszámú Vadnán, valamint a csaknem kétezer lakosú Ormosbányán a rendőri feladatokat körzeti megbízottak látják el, akik településükön önálló szolgálati helyiséggel ez idáig nem rendelkeztek, ám a jövőben már saját, ügyfélfogadásra is alkalmas irodájukat használva szolgálhatják a településen élők nyugalmát és biztonságát – mondta dr. Gaskó Bertalan alezredes, a megyei főkapitányság kommunikációs irodájának vezetője.

 - ÉM-SZP -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában