Helyi közélet

2010.08.02. 15:38

Ami befőttnek jó, pálinkának is

<p>Budapest, Miskolc - A törvényt még nem írta alá a házelnök, így egyelőre még nem főzhetünk otthon pálinkát.</p>

Még nem tudni, mikor lép hatályba a jövedéki törvény módosítása, ami augusztus elsejétől tette volna lehetővé, hogy magánszemélyek személyes fogyasztásra adómentesen állítsanak elő évi 50 liter gyümölcspárlatot, mert a házelnök még nem írta – így az más törvényekkel együtt el sem jutott a köztársasági elnökhöz. Momentán azt sem lehet tudni, mikortól válik legálissá a magán-pálinkafőzés.

Csak saját fogyasztásra

A törvényhozási szalagmunka során megváltoztatott jövedéki törvény lehetővé fogja tenni – ha kihirdetését negyvenöt nappal követően életbe lép –, hogy a magánszemélyek saját gyümölcsükből – ide tartozik a vásárolt gyümölcs is – pálinkát főzzenek. Háztartásonként 50 liternyi párlatot gyárthat magánfogyasztásra a termelő a lakhelyén vagy a gyümölcsöse helyén egy legfeljebb 100 liter űrméretű desztilláló berendezésben. Ennél többet is előállíthat – két hektoliter tiszta szesz mennyiségig (ez négyszáz liternyi ötven fokos pálinkát jelent) – ám a különbözet után már jövedékéki adót kell fizetnie. Ha a termelő értékesíteni is kíván a párlatából, zárjegyet kell szereznie a pénzügyőrségtől, és be kell fizetnie a jövedéki adót. Az ötven literes adómentesség azokra is vonatkozik, akik bérfőzdébenpároltatják le a cefrét: a magáncélú félhektó adómentes, a többi után jövedéki adót kell fizetni. A gazdának döntenie kell: ha saját maga desztillálja le a saját cefréjét, bérfőzésre már nem lesz lehetősége.

Apadó állami bevétel?

A jövedéki törvény módosítása elvben bárki számára lehetővé teszi az otthoni pálinkafőzést, amit eddig komolyan szankcionált a törvény: tavaly a VPOP 125 zugfőzdét leplezett le, és 3,5 millió forint értékben foglalt le lepárlóberendezést – tudtuk meg a VPOP Országos Parancsnokságától, ahol – nyilvántartás híján – arra a kérdésünkre nem tudtak válaszolni, ebből mennyit találtak Borsodban.

A pálinkafőzés egyre divatosabb, és eddig az államnak is szépen fizetett: míg 2007-ben 4752 millió forint jövedéki adóbevétel származott a pálinkafőzetésből, 2008-ban 5272 millió forint, tavaly pedig már több mint nyolcmilliárd forint bevételt hozott az államnak. Hogy a magánfőzés engedélyezése mennyi adókieséssel jár majd, egyelőre szakemberek sem tudják megbecsülni, tény azonban, hogy egy desztilláló berendezés ára 250 ezer és több millió forint között van, ami nehezíti a házi főzés elterjedését.

Robbanásveszély!

Persze vannak az üzletekben kapható desztillátor megvásárlásánál olcsóbb módszerek is. Van, aki a kuktafazék tetejére kötött, csapvízzel hűtött rézcsövön csapatja le a cefre gőzét, de két üst és néhány ügyesen elhelyezett fedő segítségével is kinyerhető az alkohol a gyümölcs erjedő levéből, sőt, gyártottak már házi pálinkát mikrohullámú sütő segítségével is. Bódi Zoltán, a Miskolci Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság sajtószóvivője elmondta, az elmúlt öt évben nem riasztották munkatársait olyan lakástűzhöz, robbanáshoz, amely az illegális szeszlepárlás miatt következett be, ennek ellenére a tevékenység nem veszélytelen: az alkohol tűzveszélyes, a gőze pedig a levegővel robbanóképes elegyet tud alkotni.

Késik a tájékoztatás

Vass Lajos, a Parasznya határában található pálinkafőzde egyik üzemeltetője arról számolt be munkatársunknak, hogy még semmilyen tájékoztatást nem kaptak a hatóságoktól a jövedéki törvény, a főzés szabályainak változásairól. A szakember nem tart tőle, hogy a magánfőzés hatására kevesebb lenne a munkájuk: ha igaz, hogy ötven literig bárki adómentesen főzethet – márpedig a törvény erről is rendelkezik – akkor ez több olyan megrendelőt is hozhat a bérfőzők számára, akik eddig a horribilis adóvonzata miatt nem főzették ki a cefréjüket. A magánfőzés mellett szólhat, hogy egy házi desztillátorral kisebb mennyiségű cefréből is ki lehet nyerni az alkoholt, míg a bérfőzdék többségében legkevesebb 150 liternyi cefrét kell felönteni egyszerre– az alatt ugyanis már nem rentábilis a tevékenység.

ÉM-SZP

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában