Helyi közélet

2010.05.27. 13:23

Elkezdődött a nagy munka a Miskolci Egyetemen

<p>Miskolc - Hat és fél milliárdból újulnak meg a Miskolci Egyetem épületei, laboratóriumai.</p>

A Miskolci Egyetem eddigi legnagyobb, 6,5 milliárdos infrastrukturális beruházása kezdődött el a napokban, „A Miskolci Egyetem hazai és nemzetközi versenyképességének komplex megújítása” című projektnek köszönhetően. A 2011 végéig tartó munkálatokat bemutató tájékoztatón dr. Lukács János professzor, projektfelelős elmondta: a 6,5 milliárd forintot nagyrészt uniós pályázaton nyerte az intézmény, és segítségével több mint 39 ezer négyzetméter alapterületű épület újul meg. De ezenkívül jut gépek, műszerek, egyéb berendezések, informatikai eszközök és szoftverek beszerzésére is (az eszközlistán 399 tétel szerepel). A projekt nagyságát jelzi az is, hogy 40 közbeszerzési eljárást kell lebonyolítania az egyetemnek az átlagos évi 10 mellett.

Szinte minden épület

A beruházások a campus szinte minden épületét érintik, melyek a természettudományos vagy az informatikai képzést szolgálják. Az elkövetkezendő években a kor igényeinek megfelelő laboratóriumok, oktató- és előadótermek jönnek létre. A legszembetűnőbb változás az informatikai épületben történik majd, melynek előtere és bejárata is teljesen megújul. A korszerűsítés érinti a sárospataki Comenius Főiskolai Kart is, ahol 5, természettudományos képzést szolgáló laboratóriumot újítanak föl. Kilenc oktatási épület ez év végére, az informatikai épület jövő év márciusára, a főépület és az A/1-es épület pedig 2011 októberére készül el.

Legsikeresebb pályázó

Patkó Gyula, az egyetem rektora azt hangsúlyozta: az elmúlt években a magyar, de az európai felsőoktatás is átalakult. Erre az átlakulásra a Miskolci Egyetem úgy készül fel, hogy megújítja oktatási épületeit, laboratóriumait annak érdekében, hogy a mai kor igényeinek megfelelő, korszerű ismereteket tudjon átadni hallgatóinak. Az egyetem az ország felsőoktatási intézményei közül a legsikeresebben pályázott a megújuláshoz szükséges forrásokra, jelezte a rektor.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában