Helyi közélet

2010.04.08. 22:51

Választás 2010 | Mi lesz a szegények lakta telepekkel?

<p>Miskolc - Mit tenne a szegények lakta telepekkel? – kérdezte a listavezetőktől egyik olvasónk.</p>

Király Bálint (LMP) véleménye szerint nem a cigányok és a nem cigányok között van törésvonal, hanem a szegények és a gazdagok között. Minden magyar embernek megfelelő lakhatást kell biztosítani, tette hozzá.

Zsíros László (MDF) a telepek felszámolását látja megoldásnak, bár mint fogalmazott, ez nem könnyű feladat.

Dancs Mihály (MSZDP) is a telepek felszámolása mellett szólt, de hangsúlyozta ez nem megy egyszerre. Több lépcsőben, fokozatosan lehet elérni a célt. Először azokat a családokat lehet családi házakba költöztetni, melyekben már van szakmával rendelkező felnőtt, a gyerekeknek pedig bentlakásos intézményeket kell biztosítani, hogy oktatásuk biztosított legyen. A listavezető fontosnak tartja a cigány pedagógusok jelenlétét is a hátrányos helyzetű településeken.

Pelczné dr. Gáll Ildikó (Fidesz-KDNP) a párt programjára utalt, melynek a telepek felszámolásával kapcsolatos részét azok írták, akik értenek is ehhez a problémához. Megjegyezte: a cigány családokat nem az Avasra és Lyukóba kellett volna telepíteni.

Saját munkájukkal

Gúr Nándor (MSZP) kifejtette: a telepen élő embereket mindenképpen be kell vonni az őket érintő változtatásokba.

Budai Ferenc (Munkáspárt) a megoldást a fiatalok oktatásában látja, ez segítené a telepről való kiemelkedésüket.

Egyed Zsolt (Jobbik) jelezte: ők is felszámolnák a telepeket. Az ott élőket állami segítséggel, de nem az állam pénzén emelnék ki a nyomorból, hogy az emberek saját munkájukkal is járuljanak hozzá a jobb körülményekhez.

Soltész Imre (MIÉP) pedig azt fejtegette, hogy nem szerencsés, ha a cigány gyerekek más gyerekekkel együtt tanulnak az iskolában.

ÉM-HE


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában