2010.04.02. 11:31
Árucsarnok: megújult bolt, megújult kínálat
<p>Miskolc - Megújult és korszerűbb lett Miskolc Árucsarnoka, amely 35 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit.</p>
Csak a falak a régiek a megújult miskolci Árucsarnokban. A 35 évvel ezelőtt nyílt üzlet felújítása a napokban fejeződött be, és keddtől újra megnyitotta kapuit a vásárlók előtt. A betérők azonban sok újdonságot is találhatnak az áruházban: bekerült a zöldség- gyümölcspult, szélesebb a friss áruválaszték és egy büfé is várja a megéhező vásárlókat. Ez utóbbiban többek között grillcsirkét, péksüteményt kínálnak, és hamarosan – ha beköszönt a melegebb idő – terasz rész is nyílik a büféhez.
Tóth László, az Unió-Coop Zrt. vezérigazgatója elmondta: 250 millió forintba került a bolt felújítása. A több mint három évtizede működő üzletben 92-ben volt egy kisebb rekonstrukció, ezért már itt volt az ideje egy újabbnak. A tetőszerkezettel is gondok voltak, a műszaki állapot, a fűtési technika sem volt megfelelő. Ahogy a vezérigazgató fogalmazott: elhasználódott, lelakott volt.
A felújításnak köszönhetően többek között kicserélték a hűtéstechnikát, a szigetelést, új számítástechnikai rendszer és korszerű berendezések kerültek az üzletbe. Ez utóbbinak köszönhetően a húsáruból, mirelitből nagyobb választékot tarthatnak – mondta.
ÉM/NSZR