Helyi közélet

2010.04.14. 13:48

Laboratórium a "parány" kutatására a Miskolcon

<p>Miskolc - Az ország első Nanotoxicologiai Kutatólaboratóriuma nyílt meg a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karán.</p>

Napjaink legújabb orvosi, biotechnológiai kutatási vívmányait is alkalmazzák majd abban a Nanotoxicológiai Kutatólaboratóriumban (elsőként az országban), amelyet szerdán adtak át a Miskolci Egyetem Egészségügyi Kara és a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány együttműködésének eredményeként a kar Mész utcai épületében.

Az új laboratóriumban napjaink legújabb orvosi, biotechnológiai kutatási vívmányait is alkalmazzák majd a szakemberek. Az orvostudományok területén viszonylag új, de rendkívül dinamikusan fejlődő ágazat a nanomedicina, az ezzel kapcsolatos kutatásokhoz nagy reményeket fűznek számos, nagy népegészségügyi gondot jelentő krónikus és daganatos betegség kezelésében. (Jegyezzük meg: a nanovilág tartományában a parányi méretek – a méter egymilliárdod része a nanométer – a jellemzőek.) A nanoanyagokkal forradalmian új képalkotó, egyéb diagnosztikus és terápiás lehetőségekhez juthatunk, amelyek közül már most is több hozzáférhető a gyógyításban. A centrumban széleskörű lehetőség nyílik a nanogyógyszerek és egyéb nanoanyagok emberi immunrendszerre sejtélettani és véralvadási folyamatait kifejtett hatásainak vizsgálatára.

ÉM-SzK



Kik és mennyiből

A megvalósításhoz a közalapítvány 17 millió forint értékben biztosított műszereket, eszközöket, míg az egyetem és a kar csaknem 5 millió forint ráfordítással alakította ki a laboratórium helyszínét.
A laboratóriumot Prof. Dr. Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora, Prof. Dr. Hajtó János, a Bay Zoltán Kutatási Közalapítvány főigazgatója; valamint Prof. Dr. Barkai László, az Egészségügyi Kar dékánja adta át. Az esemény apropóján tudományos konferenciát is tartottak, Nanomedicina – nanoanyag-tudományok kapcsolata címmel, melynek keretében a két intézmény vezetői együttműködési megállapodást kötöttek egymással.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában