Helyi közélet

2010.03.25. 14:44

Olasz cég nyerte a miskolci villamostendert

<p>Miskolc - A helyi önkormányzat csütörtöki döntése szerint az Ansaldobreda nevű olasz cég szállítja a szükséges 31 villamos járművet a miskolci Zöld Nyíl elnevezésű villamosprojekthez.</p>

Börzsei Tibor a borsodi megyeszékhely tömegközlekedését biztosító MVK Zrt. vezérigazgatója sajtótájékoztatón elmondta: abban az esetben, ha valmilyen oknál fogva nem jönne létre a kiválasztott céggel a szerződés, a pályázók között felállított sorrend szerint második helyezettel, a spanyol CAF-fal kezdenek tárgyalásokat.

A 75 millió eurós tenderre egyébként négy cég pályázott - az említetteken kívül a cseh Skoda Transportation, valamint a német Siemens Zrt. és a Siemens AG közösen tett még ajánlatot. A nyertes cég a legalacsonyabb, 67,5 millió eurós ajánlattal nyerte el a megrendelést. A vezérigazgató elmondása szerint az új villamosok - amelyek közül az első típusok 2012. januárjában érkeznek, az utolsókat pedig 2013. január 31-éig szállítják le - alacsony padlójúak, gazdaságosan üzemeltethetők és csendesek, mindezeken túl rendkívül kényelmesek.

Káli Sándor Miskolc polgármestere azt közölte: a városban világ egyik legmodernebb villamos közlekedése valósul meg, a városmodernizáció szimbóluma lesz a beruházás.

Simon Gábor a projekt miniszteri biztosa kiemelte: a teljes projekt - amely modern utastájékoztatást, a villamos pálya teljes felújítását és meghosszabbítását is jelenti - várhatóan idén májusban, az infrastrukturális beruházások kivitelezésével kezdődik el. A megrendelt villamosokhoz hasonlók futnak Milánóban, Athénben és Göteborgban is.

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában