2009.06.08. 00:07
Majdnem éjfélig húzódott a kampánycsendsértések megtárgyalása Borsod megyében

Miskolc - Huszonkét
kampánycsendsértés miatt
benyújtott panaszról tárgyalt a
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi
Választási Bizottság vasárnap
késő estig.

Vvalamennyit elutasították. Két
korábbi, médiumokat érintő
kérdésben még nem tudni, milyen
döntés született, tudatta
Kovács János
főjegyző.
A panaszokat érdemi vizsgálat
nélkül utasították el, mert
valamennyinél hiányzott egy
jogszabályi feltétel: a
bizonyíték csatolása. A
főjegyző fontosnak tartotta azonban
hangsúlyozni, hogy ha a kérvényt
benyújtó fellebbezni kíván,
és ekkor már csatol
bizonyítékot panaszához, akkor
újból vitára
bocsátják azt.
Kovács János
főjegyző fél-egy órával
a Területi Választási
Bizottság ülésének
vége előtt elhagyta az
üléstermet, ezért a
továbbiakról annyit tudott elmondani,
hogy távozásakor hátra volt
még két napirendi pont. Mindkettő
korábbi, médiumokat érintő
beadvány volt.
nagyobb városaiban
az EP
választásról
eredemények
irány a telek!" - így szavaznak