Beszélgetés Dragomán Györggyel, hazánk első számú "exportcikkével"

Két – közel harminc nyelvre

lefordított – regény,

megszámlálhatatlan számú

novella, interjú, kritika és

fordítás áll az alkotó

háta mögött, aki – nem

utolsósorban – két kisfiú

büszke apukája is. A

csütörtök esti

író-olvasó

találkozó után kaptuk

"diktafonvégre" Miskolcon, hogy a

"függöny mögé leshessünk"

kicsit: Mi az írás

Dragomán György

számára? Élmény,

szükséglet, kötelesség,

netán pokolba kívánja az

egészet?

"Mind egyszerre" - mosolyodik el. "Muszáj

írni, de ez örömet is okoz, mert

előbb-utóbb csak készen lesz! Vannak

persze kilátástalan pillanatok, amikor

úgy hiszed, sosem fog összeállni.

Írni nem könnyű. Nehezen és

lassan írok, viszont elég

szorgalmas vagyok, minden reggel leülök

dolgozni. Súlyozom, szerelem a mondatokat

– mintha fizikai munkát

végeznék." Más hiába

kezdene effajta "fizikai munkába", aligha

születne belőle irodalmi

remekmű. De elég-e a puszta

íráskészség?

"Az attól függ, ki mit akar írni. A

regény például nagyon

összetett dolog. Nem elég írni

tudni. Kell egyfajta komponálási

képesség, és technikai

tudás, amit mindenki egymaga szerezhet csak

meg. Szerintem az első regény a

nehéz dolog. Ott dől el, hogy hogyan tudjuk

kezelni saját magunkat, a

tehetségünket, miként

vagyunk képesek beosztani az erőnket. Ehhez

önismeret is szükséges." Ha

ez megvan, elkészül a mű,

érkezhetnek a vélemények,

kritikák. Ezek

elviseléséhez is kell némi

erő...

"Az ember legnagyobb kritikusa önmaga.

Számomra az a nehéz pillanat, amikor

megnézem, hogy mit csináltam

előző nap, és kiderül, hogy ki

kell dobni. Ennél rosszabb nincsen. Persze nem

jó érzés, ha

negatívan írnak az

emberről, de addigra már valami

egészen mást csinálok,

ezért nincs is jelentősége.

Már a következő téma

számít." De honnan jön az a

következő téma? A

sötét szobában, asztal mellett

ülve is érkezik az ihlet, vagy az

"élet" nélkül hiába

várna rá?

"Engem mindig meglep, hogy miről kezdek

írni" - árulja el. "Kell a

tapasztalat is nyilván, de én

csak ülök a falakat bámulva,

míg meg nem jelenik egy kép, amiről

írni fogok. Ez nem tervezhető. Olyan

vagyok, mint egy szarka, összeszedem az

élményeket, amit később

egybegyúrok." Vagyis hiába

kérdeznénk a jövőbeni

terveiről...

"Amikor elkezdek valamit, azért látom,

hogy merre kanyarodik majd a szál" -

helyesbít. "Bár ha arra

kényszerítenének, hogy

leírjam a készülő

könyvem tartalmát, az biztosan

köszönőviszonyban sem lenne a

végeredménnyel. Az elején

kísérletezgettem még azzal, hogy

kis cédulákra írtam, mi

fog történni. Ezeket aztán

elvesztettem. Nemrég megtaláltam egyet,

nagyon vicces volt, mert egészen más

volt, mint a könyv, amihez készült. De

a jövőre visszatérve,

írok mesekönyveket a kisfiaimnak,

vannak történeteim például

elhagyatott rakétasilókról

és most fejeztem be egy ciklust,

amelyben harcosok mutáns állatokkal

küzdenek. Készül a

regényem is. Egy

kisfiúról szól, aki a

tábornok elvtárs

palotájában tölt három

hónapot és érdekes kalandokat

él át ott."

Ez úgy hangzik, akár egy

meseregény. Melyik réteghez,

kiknek szól majd?

"Nem tudom" - tárja szét a kezét.

"Szerencsére az írásaim nincsenek

skatulyába szorítva.

Találkozom fiatal gimnazista és

idősebb olvasókkal is. Úgy

örülök, ha bárki elolvassa,

amiket írok! Ez mindig nagy

ajándék nekem" - örvendezik.

Azért biztosan van fogalma arról, hogy

mi kell az olvasónak, mi a siker

receptje... "Ha én azt tudnám! De nem is

érdekel" - legyint. "Magamnak írok."

Van-e vajon más kifejezési

forma, amiben a befutott író

kipróbálná magát?

"Én sok mindent csinálok az

íráson kívül.

Intenzíven és fanatikusan

főzök például.

Örülnék, ha tudnék rajzolni, de

nem tudok. Biztosan jobban írok, mint festek,

ezért inkább nem is

próbálkozom vele."

Dragomán Györgyék

igazi irodalmár család.

Feleségével, Szabó T.

Anna költővel nem mindennapi

párt alkotnak. "Igen, vannak szép

pillanataink" - erősíti meg. "Éppen

tegnap kaptam tőle egy szép

kiselőadást Tandori

költészetéről. A

legváratlanabb pillanatokban tudunk

intenzív beszélgetéseket

folytatni szokatlan témákról.

Ettől szép az egész.” 

György

- 1973-ban született

Marosvásárhelyen, 1988-an

települt át

Magyarországra

- Szombathelyen ismerte meg

feleségét, Szabó T.

Anna költőt

- Az ELTE angol-filozófia

szakára járt

- Öt éven át

írta A pusztítás

könyve című

regényét, amely 2002-ben

jelent meg

- 2005-ben született meg

második regénye, A

fehér király

- Második regénye

világszerte közel harminc

nyelven látott

napvilágot

- Cikkei –

műfordítások,

novellák, interjúk,

portrék, filmkritikák,

recenziók -, a Holmiban, a

Cinemában, a Mozgó

Világban, a Jelenkorban, az

ÉS-ben, az Alföldben, a

Népszabadságban, valamint a

Kritikában olvashatók

- Emellett honlapokat szerkeszt. Hobbija a

főzés

- Munkásságát

számos díjjal

jutalmazták

Kapcsolódó cikkek:

• Könyvet ír a

miskolci sztárzsaru II. - A

kurtizánok

Könyvtár: Aki jár, gyakrabban

jár

igénylik az olvasást