2008.09.11. 18:30
Kutyásnap, több száz nézővel Edelényben
<p>Edelény - A várttól nagyobb sikert aratott Edelényben a harmadik Nyárbúcsúztató kutyásnap, amelyre 44-en neveztek. Győztesek voltak valamennyien, hiszen az állatot és embert is próbára tévő nyári melegben csodálatos formájukat hozták.</p>
Ajándékokból nem volt hiány, hiszen sok felajánlás és szponzor akadt annak érdekében, hogy a rendezvény még sikeresebb legyen. Kaptak serlegeket, érmeket, kűlönböző tárgyakat, amelyeket egy-egy vállalkozó ajánlott fel, s minden résztvevő kapott kutyaeledelt.
Több versenyszám
„Gondoltunk a hulladékok korszerű tárolására is, az egyik önkéntes felajánló háromlábú alkalmatosságot készített számunkra – mondta Szabó Istvánnéfővédnök. – A rendezvény szombaton délután kettőkor kezdődött és hét óráig tartott. Különféle versenyszámok voltak: például erőnléti, ügyességi, szépség, kutya-gazda összeillő páros. Valamennyi nevező talált a maga számára ideális számot, közben neves vendégek tartottak bemutatót: Ormos László Orci nevü parádés produkciója mindenki számára feledhetetlen marad, de nagy sikert aratott Matyi Tibor okleveles kiképző őrző-védő fellépése is.”
Szeretettel fogadták a miskolci Spider Speciális MentőcsoportotLehoczki István vezetésével. A programukba meghirdetett kutyavásár azonban a szervezőktől független okok miatt kissé kurtára sikeredett. A fővédnök ügyelt minden részletre valamennyi kutyás nagy örömére. Az eseményt egyébként három éve szervezi és évről-évre mind többen vannak, ezúttal mintegy háromszázan voltak és szórakoztak kitűnően. Szabó Istvánné tapasztalatai szerint a napon barátságot kötnek a kutyatulajdonosok és kutyusok egyaránt.
Jól szórakoztak
Szervező csapatában Barta Tamáskereskedő, Matyi Tiborokleveles kukyakiképző, Jéger Orsolyakutyakozmetikus és dr. Beresnyák Viktorállatorvos kapott helyet. Gondoltak a kicsikre is: bohócuk kifestette a gyermekek arcát, lufit hajtogatott. A mintegy háromszáz érdeklődő jól szórakozott.