Mezőcsát

2024.05.25. 09:00

Emberrablás miatt ítélték el a családot

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik Mezőcsáton elrabolták az elsőrendű vádlott volt feleségét.

Boon.hu

Döntött a bíróság

Fotó: Shutterstock

Az ítéleti tényállás szerint az elsőrendű vádlott és a sértett házasságban éltek, egy gyermekük született, aki a cselekmény elkövetésekor kiskorú volt. A sértett elhagyta a családot, a gyermeket az elsőrendű vádlottra bízta, aki a későbbiekben megkísérelte hivatalos úton rendezni gyermeke feletti szülői felügyeleti jogot, azonban a sértett elérhetetlensége miatt ez eredménytelen maradt. Az elsőrendű vádlott idő közben élettársi kapcsolatot alakított ki a másodrendű vádlottal.

Erőszakkal vitték el

2020 szeptemberében az elsőrendű vádlottnak jelezte édesanyja, a harmadrendű vádlott, hogy a sértett Mezőcsát külterületén tartózkodik. Ekkor a vádlottak gépjárművel közlekedve felkeresték a sértettet, akit az elsőrendű vádlott bántalmazni kezdett annak érdekében, hogy velük tartson otthonába. A sértettet el is szállították egy miskolci külterületi ingatlanba, ahonnan őt az elsőrendű vádlott nem engedte távozni.

Másnap délelőtt az elsőrendű vádlott kapcsolatba lépett az illetékes gyámügyi hatósággal, majd miután érdemi intézkedést mégsem tudott eszközölni, a délutáni órákban visszavitette a sértettet a mezőcsáti külterületi ingatlanhoz.

Ez lett az ítélet

A bíróság az elsőrendű terheltet emberrablás bűntette miatt 2 év, végrehajtásában 5 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. Társai bűnösségét bűnsegédként elkövetett emberrablás bűntettében állapította meg, ezért a másodrendű vádlottat 6 hónap, míg a harmadrendű vádlottat 1 év szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 1, illetve 2 év próbaidőre felfüggesztette. A bíróság az elsőrendű vádlottat az ellene testi sértés bűntette miatt emelet vád alól – bizonyítottság hiányában – felmentette.

A büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte mindhárom vádlott vonatkozásában a jelentős mértékű sértetti közrehatást és a részbeni, ténybeli beismerést. Ilyenként esett latba a másod- és harmadrendű vádlott vonatkozásában a büntetlen előéletet is.

Nem jogerős

Az ítélet nem jogerős, az ügyész, valamint a vádlottak és védőik három munkanapot tartottak fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában