Veszélyes "móka"

2023.09.14. 10:40

Lézerrel vakított el három vadászpilótát egy borsodi férfi - a bíróság nem értékelte a "poént"

A borsodi férfi három pilóta életét, testi épségét veszélyeztette, illetve közvetve a környéken élők életét is komoly veszélynek tette ki.

A fotó illusztráció.

Forrás: Shutterstock

Fotó: zieusin

A Tiszaújvárosi Járásbíróság ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki 2021 áprilisában különböző napokon, sötétedést követően három vadászrepülőgép pilótafülkéjébe világított be lézerrel.

Az ítéleti tényállás szerint a fent említett időszakban három vadászrepülőgép tartott kiképzési repülési gyakorlatot egy borsodi kistelepülés közigazgatási területe feletti légtérben. A vádlott – ingatlanának udvaráról – a nála lévő zöld lézerfényt kibocsátó eszközzel alkalmanként legkevesebb 30 percig bevilágított a pilótafülkékbe, mellyel a gépet vezetőknek pillanatnyi látásvesztést, szemkáprázást okozott. A három alkalom egyikén a lézerfény zavaró hatása olyan mértékű volt, hogy a pilóta a repülőgép kötelezően használandó navigációs fényeit is kénytelen volt kikapcsolni.

A férfi ezen magatartásával a három pilóta életét, testi épségét veszélyeztette.

A bíróság a vádlottat közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésében találta bűnösnek és őt 1 év 6 hónap, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. Enyhítő körülményként értékelte a terhelt büntetlen előéletét, míg súlyosító körülményként vette figyelembe az önhibából eredő ittasságát, valamint azt, hogy közvetve a környéken élők életét is komoly veszélynek tette ki.

Az ítélet nem jogerős - tudta meg a boon.hu.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában