Letartóztatás

2023.08.11. 14:12

Késsel, porral oltóval támadott a lány

Nevelőjével szemben volt agresszív az a lány, akinek letartóztatását rendelte el a bíróság.

Boon.hu

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A bíróság elrendelte annak a tizenhárom éves lánynak a letartóztatását, aki a rendelkezésre álló adatok szerint 2023 júniusában az uzsonnája miatti elégedetlensége miatt intézeti nevelőjét szidalmazni kezdte, majd a felajánlott ételt nem elfogadva őrjöngött és fertőtlenítővel öntötte le a nőt. Néhány nappal később a gyanúsított előzetes szóváltást követően egy vajazó késsel támadt a sértettre, akit életveszélyesen megfenyegetett és ököllel mellkason ütött. A terhelt egy hónappal később a nevelők szakmai értekezletére kiskorú társával együtt berontott és egy porral oltó készülék tartalmának szétfújásával akadályozta a munkavégzést.

A lány cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas lehet közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének megállapítására.

A bíróság a szökés, elrejtőzés veszélye, a bizonyítás akadályozásának reális lehetősége és a bűnismétlés valószínűsége miatt 2023. szeptember 11. napjáig elrendelte a gyanúsított letartóztatását, amelyet javítóintézetben kell végrehajtani.

A végzés végleges - tudta meg a boon.hu.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában