bíróság

2021.11.11. 17:14

Halálos baleset Szerencsen: bocsánatot kért a gázoló

Három év után született ítélet egy szerencsi halálos baleset ügyében.

Tóth Balázs

Fotó: Tóth Balázs

A Szerencsi Járásbíróság csütörtökön előkészítő ülésen ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki 2018. november 19-én Szerencsen okozott halálos kimenetelű közlekedési balesetet. A nyár folyamán már egy végzés is született az ügyben, de akkor az ügyészség tárgyalást kért, kevesellte ugyanis a férfi gépjármű vezetéstől való eltiltásának időtartamát.

A hatvanhárom éves férfi az előkészítő ülésen nem tett vallomást, de beismerte bűnösségét és megbánta tettét. Idézték korábbi vallomását, amikor elmondta, munkából hazafelé tartott autóval, amikor este Szerencsen közepes forgalomban, közvilágítás mellett áthaladva nem vette észre a zebrán jobbról érkező gyalogost. Csak egy koppanást hallott, majd látta a szélvédőn a nőt, akit vitt magával. Ezután fékezett és megállt. Az elütött asszony meghalt. Akkor elmondta, legalább egymillió kilométert vezetett balesetmentesen. Most nyilatkozott arról, hogy azóta munkáját elvesztette, infarktusa volt és minden nap eszébe jut a baleset, amit megbánt. Bocsánatot kért és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Az özvegy férfinak azóta sem tudott a szemébe nézni, s amikor bárkivel beszélt a balesetről, mindenkit figyelmeztet, hogy figyeljen oda az úton, hogy ne történjen ilyen a jövőben.

A perbeszédben az ügyvéd felsorolta az enyhítő és súlyosító körülményeket, kitért a vezetéstől való eltiltásra is. A férfi ügyvédje utóbbiról szólt, mint mondta, ők két évet szerettek volna, annyi a bírósági gyakorlat, de a hármat is elfogadják, hiszen hamarosan lejár.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott a Gyár úton közlekedett autójával a megengedett óránkénti ötven kilométeres sebességet túllépve. A kijelölt gyalogos átkelőhely felé haladva a jármű körülbelül hetvennel haladt, sebességét nem mérsékelte és nem észlelte az úttesten szabályosan átkelő asszonyt, akinek nem biztosított elsőbbséget. A vádlott az autó jobb első részével elütötte a sértettet, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A bíróság halált okozó közúti baleset okozásának vétsége miatt két év szabadságvesztésre és három év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte, a szabadságvesztés végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette, míg a járművezetéstől eltiltás időtartamába beszámítani rendelte a baleset napjától az ítélet meghozataláig eltelt időt.

A bíróság a büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét, kifogástalan közlekedési előéletét és beismerő vallomását, míg súlyosító körülményként vette figyelembe azt, hogy a vádlott több közlekedési szabályt is megszegett.

A vádlott egyébként ítélethirdetés előtt a folyosón bocsánatot kért az özvegytől, aki mondta neki, megbocsát, de hozzátette, későn jött a bocsánatkérés. Jobbulást kívánt a vádlottnak.

https://boon.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/szerencsi-halalos-gazolas-jogeros-iteletet-hoztak-5988374/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában