2021.09.29. 22:04
Elítélték az utcán verekedő sátoraljaújhelyi férfit
A Miskolci Törvényszék tárgyalás mellőzésével döntött annak a sátoraljaújhelyi férfinak az ügyéről, akivel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.
A bíróság által megállapított tények szerint a vádlott 2020. október 22-én délután feleségével együtt sétált Sátoraljaújhely egyik utcáján, amikor összetalálkoztak az erősen ittas állapotban lévő sértettel és élettársával. A sértett kötekedni, kiabálni és fenyegetőzni kezdett, amellyel a vádlott először nem foglalkozott, tovább haladtak a feleségével, amikor azonban a sértett szitkozódva utánuk kiabált, akkor visszament és ököllel arcon, majd két kézzel mellkason ütötte a hangoskodó férfit, illetve lábával rúgást is imitált. A sértett hanyatt esve a fejét az aszfaltba ütötte és életveszélyes fejsérüléseket szenvedett.
A bíróság a vádlottal szemben 2 év szabadságvesztést szabott ki, amelynek végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette. A büntetővégzés jogerős.