Évnyitó

2023.03.09. 18:30

Térségünkbe helyezi át a gazdasági fejlődés fókuszpontját a kormány

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye számára fontos, hogy beruházások sora érkezhet a közeli jövőben a térségbe.

SZB

Bihall Tamás, a Bokik elnöke

Egy nagyon informatív, a kihívásokra és a helyzetre pontos diagnózist adó előadásokat hallgathatott meg az ország mintegy félezer, köztük tucatnyi megyénkbeli vállalkozója a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitó 2023 című gazdaságpolitikai fórumán.

A hangvétel a 2024. évre vonatkozóan optimista volt, az idei esztendő nyilvánvalóan még komoly kihívásokat tartogat a magyar gazdaság számára, bár - mint Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (Bokik) elnöke, aki maga is részt vett a fórumon hangsúlyozta - az idei esztendőre prognosztizált 1,5 százalékos növekedés nem tekinthető rossz előrejelzésnek.

Folytatódó programok 

Az ország egésze és a gazdaság működése szempontjából fontos programok folytatódnak és az adószintet sem kívánja a kormány emelni

 – mondta el a Bokik elnöke. 

Fontos bejelentése volt a fórumon Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy a Dunántúl után most az északkelet-magyarországi térség, a Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc háromszög fejlesztése lesz a gazdaságpolitika első számú fókuszpontjában. Bihall Tamás kijelentette, hogy ez Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye számára azt jelenti, hogy beruházások sora érkezhet a közeli jövőben a térségbe.

Fontos az energia 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta, hogy a jelen helyzetben a kormány számára kiemelten fontos az energiaellátás biztosítása.

A termelés bővítéséhez energia kell, így radikálisan fog bővülni az ország energiaigénye. Ennek biztosításában szerepet kaphat megyénk is

- jelentette ki.  

Elhangzott, hogy mintegy 500 ezer ember hiányzik a hazai munkaerőpiacról. A cél az, hogy ezt hazai forrásokból lehessen pótolni.

„Ebben a tekintetben megyénk speciális helyzetben van - mondta Bihall Tamás -, mert itt az inaktívak és az álláskeresők száma is nagyságrendekkel magasabb, mint a Dunántúlon. Olyan embereket kell találnunk, akiket a versenyszféra alkalmazni tud.”  

Orbán Viktor miniszterelnök megerősítette beszédében, hogy a magyarországi munkaerő szükségletet elsősorban hazai forrásból kell biztosítani és ezt követően kell fordulni a határon túli, elsősorban magyar munkaerőhöz.

Határon túlról 

Bihall Tamás jelezte, hogy ebben Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye számára a szomszédos Szlovákia Kassa megyéjével való együttműködés lehet gyümölcsöző.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának fel kell mérnie Kelet-Szlovákia munkaerőhelyzetét, hogy szükség esetén az ottani dolgozókat be lehessen vonni megyénk gazdasága munkaerőigényének kielégítésébe. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!