Energiaválság

2022.10.12. 07:00

Lesznek szálláshelyek, amelyek bezárnak télre

Egyelőre még több szállásadó bizonytalan abban, hogy nyitva marad-e a téli időszakra. Akik korábban foglaltak le szállást, érdemes figyelniük.

UA

Az energiaárak emelkedése a wellnes szállodáknak okozza a legnagyobb költségemelkedést

Vannak olyan szálláshelyek, amelyek korábban is bezártak a téli időszakokra, mert nem volt akkora forgalmuk, hogy megérje üzemeltetni. Az energiaköltségek mostani növekedése miatt még többen dönthetnek a bezárás mellett, de a helyzet nem olyan aggasztó a szállás közvetítő szerint. 
„Nyilván van negatív üzenete annak, ha egy szálláshely bezár, de ebben a helyzetben a vendégek is megértőbbek” – mondta portálunknak Kelemen Lili a szállás.hu sajtóreferense.

Könnyű visszamondani 

Ha valaki azért kénytelen lemondani a látogatást, mert az előzetesen kiszemelt turisztikai attrakció nem üzemel, azt már nagyon könnyen megteheti. „Ha olyan szállást foglalt a vendég, amely lemondási díj nélkül törölhető, illetve lemondható, akkor nincs anyagi kockázata, hiszen bármikor lemondhatja, akár még az érkezés előtt egy nappal is” – hangsúlyozta Kelemen Lili.  

Rámutatott: Borsod-Abaúj-Zemplénben több olyan szállásadó van – például vidéki magánszállások – akiknek nem éri meg felfűteni, vagy folyamatosan melegen tartani egy-egy szálláshelyet, mert nem mindig van vendégük. Kelemen Lili azt is elmondta, hogy a rezsiszabályok módosulásával, több szállásadó dönthet úgy a jövőben, hogy a téli időszakra bezár, mert veszteségesen tudna üzemelni.

Bizonytalan a jövő 

„A partnerszámunk ingadozó, mert általában nyáron több foglalható szálláshely van, mint az év többi időszakában, de hogy ez mennyire lesz tömeges, még most nehéz kiszámolni” – mondta.  

Hozzátette: Biztos, hogy idén több szálláshely lesz, amelyik a bezárás mellett dönt. „A szállásközvetítők – köztük a Szállás.hu – számára ez újabb kihívást jelent. De enyhébb lesz, mint a koronavírus-járvány alatti volt, hiszen akkor minden zárva volt” – emlékeztetett a sajtóreferens. Arra is rámutatott, hogy hosszútávú stratégiát tűznek ki a szállásadók és a közvetítők is. Ilyen lehet például a saját erőforrások fejlesztése, vagy éppen egy szálláshely felújítása, renoválása. „Jelenleg is hasonló stratégián gondolkozhatnak a szálláshelyek” – hangsúlyozta Kelemen Lili.

Még mindig jobb a helyzet  

Az árakat a kereslet befolyásolja majd a sajtóreferens szerint. „A koronavírus-járvány utáni újra nyitáskor azt tapasztaltuk, hogy robbanásszerűen megindult a kereslet a hazai turizmus felé” – mutatott rá. Hozzátette: Külön akciók sem voltak szükségesek ahhoz, hogy turistákat vonzzanak a szállásadók, hiszen egyből teltházzal üzemeltek a hotelek, panziók.  

Az esetleges Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szálláshely bezárások komoly versenyhelyzetet teremtenek, hiszen a választék csökken, így aki teheti, a nyitvatartás mellett dönthet, hiszen ezzel nagyobb vendégforgalmat bonyolíthat le.  

„A tapasztaltunk az, hogy az utazás iránti vágy erős az emberekben, ez az utolsó, amiről lemondanak, ha a szabadidő eltöltéséről van szó” – húzta alá Kelemen Lili. Ezt azzal is indokolta, mert jelenleg a külföldi úticélokat kevesebben választják, a bizonytalan energetikai helyzet és a kedvezőtlen árfolyamok miatt.  

„A nyári foglalások jelentős része is belföldre szól, a családosok inkább belföldet választják az utazási idő miatt, a fiatalabb párok Horvátországba veszik az irányt” – mondta portálunknak a sajtóreferens. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!