Iskolakezdés

2020.08.18. 13:00

Többet szánunk a sulikezdésre

Nem egy nagy bevásárlás a jellemző, az alap dolgokat megvesszük augusztusban, majd lassan a többit.

Szaniszló Bálint

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Idén nőhet a családokban az iskolakezdésre szánt összeg: gyermekenként átlagosan 33 560 forintot terveznek elkölteni a szülők a becsengetéshez kapcsolódóan, míg tavaly ez az összeg átlagosan 15 és 25 ezer forint között mozgott – derül ki a Vatera felméréséből.

Szükség is van a nagyobb keretre, hiszen a Központi Statisztikai Hivatal szerint tavaly augusztusban 3,1 százalékkal, szeptemberben 2,8 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, és a tendencia azóta sem állt meg. Emellett fennáll a lehetősége annak, hogy a következő tanévben is lesz olyan időszak, amikor az online vagy hibrid oktatási modell kerül előtérbe, így a tanuláshoz szükséges eszközök száma és értéke is nőhet.

Boltban, kosárral

Bár a koronavírus hatására nagyobb mértékben jellemző az online beszerzés, az iskolakezdés kapcsán még mindig fontosnak tartjuk a fizikai megfoghatóságot, és a többség még mindig inkább a személyes beszerzés mellett teszi le voksát, a termékek 79 százaléka így kerül az otthonokba. Hasonlóan magas azoknak az aránya (80 százalék), akik kizárólag új termékeket vesznek csemetéjüknek. A válaszadók több mint fele (57 százalék) időben elkezdi a bevásárlást, és a nyár elejétől folyamatosan vagy a szünidő közepén szerzi be a listán szereplő cikkeket, de közel ugyanannyian (43 százalék) még mindig az utolsó pillanatban teszik a kosarakba a szükséges holmikat.

Mennyi az elég?

Nagyon kevesen (13 százalék) vannak azok, akik 10 ezer forint alatti összegből oldják meg a kötelező iskolaszer-vásárlást, illetve elenyésző, mindössze minden tizedik család hozza ki 10 ezer és 15 ezer forint közötti összegből. A kutatásban részt vevők negyede (26 százalék) 15 ezer és 25 ezer forintot áldoz a beiskolázásra gyermekenként, és még ennél is többen vannak azok (29 százalék), akik 25 ezer és 40 ezer forintot is hajlandók erre a célra szentelni. Majdnem minden negyedik ember (22 százalék) még 40 ezer forintnál is többet tervez idén az iskolakezdésre fordítani.

Mi több, olyan szülő is akad, aki 600 000 forintot ütemezett be a szeptemberi előkészületekre, ami egy teljes tanulószoba berendezéséhez bútorokkal és informatikai eszközökkel reális összeg lehet.

Összességében az iskolakezdési termékek 79 százalékát inkább személyesen veszik meg a szülők. A hagyományos vásárlást preferálók kétharmada (65 százalék) elsődlegesen azért választja a személyes beszerzést, mert van lehetőség megnézni, megérinteni, felpróbálni a megvásárolt dolgokat, harmaduk (34 százalék) pedig a gyermekkel közös programnak tekinti a beszerzőkörutat. Mindemellett vannak kifejezetten olyan kellékek, amelyeket inkább a neten böngészünk, így az esetek közel harmadában online ütjük le az iskolatáskákat (31 százalék), a mágnestáblákat, a parafatáblákat (30 százalék), a tornazsákokat (29 százalék), illetve az uzsonnásdobozokat, kulacsokat (29 százalék). Ilyen esetekben a vásárlók számára a legfontosabb értékek, hogy össze tudják hasonlítani az árakat, elkerülhetik a tolongást, valamint egyszerűen és célirányosan tudnak keresni.

A környezettudatosság és a költséghatékonyság egyre nagyobb számban jellemzi a családokat, ezt támasztja alá a kérdőív eredménye is: használt termékeket is keres a kutatásban részt vevő szülők ötöde. Természetes, hogy új írószereket, könyveket és füzeteket vesznek, de a megunt, sérülésmentes parafatáblák, iskolatáskák és babzsákok előszeretettel kerülnek új tulajdonoshoz.

A használtat eladják

Nem csupán a vásárlás során tudatosak a szülők, hiszen a válaszadók több mint negyede (28 százalék) el is adja a feleslegessé vált, iskolához kapcsolódó cuccokat. Az ő 80 százalékuk az iskolatáskát rendszeresen értékesíti, 48 százalékuk a tornaruhát, tornacipőt, 41 százalékuk a megunt tolltartókat, 40 százalékuk pedig a tornazsákot is pénzzé teszi.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!