2013.02.21. 14:27
Minősített beszállítói adatbázist hoz létre a HITA
Budapest, 2013. február 21., csütörtök (MTI) - Az országban elsőként minősített beszállítói adatbázist hoz létre a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) saját fejlesztésben - jelentette be Kokas Tamás, a hivatal befektetésösztönzési főosztályvezető-helyettese csütörtökön Budapesten.
Budapest, 2013. február 21., csütörtök (MTI) - Az országban elsőként minősített beszállítói adatbázist hoz létre a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) saját fejlesztésben - jelentette be Kokas Tamás, a hivatal befektetésösztönzési főosztályvezető-helyettese csütörtökön Budapesten.Elmondta: hétfőtől kezdik feltölteni az ingyenes adatbázist, amelybe a beszállítói múlttal már rendelkező kis- és középvállalkozások kínálatai, kapacitásai, illetve nagyvállalatok igényei kerülnek be.
Kokas Tamás elmondta, hogy a beszállítók adatait minősítik a jogosultak által látható adatbázisba kerülés előtt, és azoknak, akik nem jutnak túl ezen a fázison, felajánlják a hivatal segítségét a beszállítóvá válás fejlesztéséhez.
A főosztályvezető-helyettes hangsúlyozta: az adatbázis virtuális piactérként működik majd a beszállítások fejlesztésére.
Az indulásnál a járműipari és elektronikai cégek adatai kerülnek be, a cégek maguk töltik fel információjukat, egyéb piaci kínálatukat, később más ágazatokra is kidolgozzák ezt a lehetőséget - tette hozzá.
Az adatbázis elsődleges célja az integrátorok és a magyar vállalkozások közötti kapcsolatfelvétel, kommunikáció, üzleti kapcsolat erősítése, a kkv-k közötti együttműködés elősegítése.
Adataik szerint Magyarországon több mint 500 járműiparban érdekelt vállalkozás működik, és rájuk szeretnék a Magyarországon, illetve a Kárpát-medencében lévő nagyvállalatok figyelmét irányítani - tette hozzá.
Kokas Tamás hangsúlyozta, hogy nem a mennyiségre, hanem a minőségre törekednek, ezért az adatbázisba kerülő információk megbízhatók, naprakészek lesznek.
A HITA várja a magyar munkavállalókat foglalkoztató cégek jelentkezését az adatbázisba, hogy a hivatal elősegítse a beszállítóvá válás folyamatát, illetve a már beszállító cégek üzleti kapcsolatainak erősítését - közölte főosztályvezető helyettes.
- MTI -