Gajdos Dávid szívesen kért volna telefonos segítséget az Avalontól (fotók)

A nézők napról napra drukkolhattak a TV2 Séfek séfe műsorában a miskolctapolcai Avalon Park sous chefjének, aki - ott jártunkkor - elkészítette nekünk döntős főételét: grillezett borjúszűz csipkebogyós jus-vel, pisztáciás fondantburgonyával, lilakáposztapüré és pirított hajdinás marinált angol zelleres frissítéssel. 

Hogyan emlékszik vissza a versenyre, milyen élményei vannak? 

Élménydús része volt az életemnek, bőven volt kihívás benne, főleg az idő rövidségével küzdöttünk mindannyian, de a séfek gondoskodtak olyan alapanyagokról is, amikkel, bíztak benne, még garantáltan nem találkoztunk. Megerőltető volt azonnal kitalálni, hogyan készítsem el a leghatékonyabban az újdonságot, szívesen telefonáltam volna a kollégáimnak, hogy segítséget kapjak, de ezt, ugye, nem tehettem meg. Ha meg a verseny elejére gondolok vissza, emlékszem, borzasztóan zavartak a kamerák, rendesen lámpalázas voltam az első felvételeknél. 

Hogyan fogadta az Avalon Park, hogy több héten át versenyez? 

Féltem, hogy másfél hónapnyi kellemetlenséget okozok a munkahelyemen, de mindenki örült a hírnek, amikor bejelentettem, hogy milyen projektbe fogtam. Mindenben támogattak. Szerencsém volt, hogy éppen felújították az éttermet, ezért nem hiányoztam a munkából. 

Miket tanult a főzőműsorban? 

Mindenféleképpen ki kell emelnem az új alapanyagok ismeretét. Egyéni főzéseim során találkoztam különleges gyökerekkel, például ginzenggel, de volt bambuszrügy és egy olyan egymagú tök is, aminek már elfelejtettem a nevét, de ha újra látnám, már tudnám, mit készítsek belőle. Sokat tanultam a tálalási technológiákról, nagyon hasznos volt a verseny ilyen szempontból is. Csak oda kellett figyelni, és az ember megértette, hogyan kell kinéznie egy főételnek. Aztán meg kell említenem azt a hármast, amit mindig mondogattak a séfek: savak – állag – textúra. Az ízek harmóniájához való hozzáállásom teljesen megváltozott a verseny óta. 

A séfeket közvetlennek, barátságosnak, de szigorúnak ismerhettük meg az adásból. Valóban ilyenek? 

Rettenetesen nagy tudással rendelkeznek. Én Wolf Andris kék csapatában voltam, ő a pesti Gundel Étterem és New York Café corporate séfje. Vomberg Frigyes is hatalmas figura, Krausz Gábor pedig szintén kiváló szakmailag. Sokszor próbáltam elcsípni az ő instrukciójukból is egy-egy hasznos tanácsot. Közvetlen és aranyos emberek mindhárman, nem volt bennük szakmai féltékenység, ha jó megoldással találkoztak. Azt gondolom, a szakácsoknak éppúgy fejlődniük kell, mint például a fodrászoknak, akik ma már nem vághatnak olyan hajat, amit a 80-as években tanultak meg. Mindig vannak új trendek, amiket követni kell. Hiába dolgozom szakácsként tíz éve, és voltam séf külföldön, mindig van mit tanulni. Szerencsére a gasztronómia ma ott tart, hogy az emberek szívesen járnak étterembe, és ott kíváncsian kipróbálják azokat a különlegességeket, amikről úgy gondolják, ők nem tudnák elkészíteni. De az otthonokba is beszivárogtak a nem mindennapi falatok. Egyik barátom a telefonján mutatott egy fotót, amin egy nő egy ételre mutat, majd azt mondta: "Nézd, mit tettél a feleségemmel!" 

Visszanézte az adásokat? Milyen érzéseket keltett Önben? 

Jó volt visszanézni, minden este siettem haza munkából, hogy legalább a végét láthassam "élőben", aztán ami kimaradt, azt visszakerestem. Én azt hittem, tök béna leszek a képernyőn, de nem ezt láttam. Azokról a részekről pedig, hogy mások mit csináltak, amikor én egyénileg főztem, csak a tévéből értesültem, mert a feladatok súlya alatt nem tudtam ilyenekre figyelni. Vagy például az interjúkat is jó volt látni, amiket adtak a versenytársaim. De a legérdekesebbek a kóstolók voltak, főleg amikor az én ételem volt főszerepben. 

Valóban olyan a hangulat egy konyhában, mint ahogyan ez a tévéműsorban látszott? 

Nyugalmasabb, hiszen a verseny éppen a feszültségre volt kihegyezve azáltal, hogy a zsűritagoknak magas elvárásaik voltak, nekünk meg kevés időnk a megvalósításra. Azért ezek nem hétköznapi élethelyzetek. Azóta is sokat beszélgetünk ezekről a versenytársakkal, akikkel létrehoztunk egy közös csoportot. Rengeteg barátra tettem szert a másfél hónap alatt, mint ahogy mindannyian megállapítottuk, nagyon sokat tanultunk és fejlődtünk.