2023.06.17. 21:30
Fröccs szürcsölőkkel telt meg az Avas (fotókkal, videóval)
A tematikus borfesztivál a hungarikumnak számító italt, a fröccsöt hivatott népszerűsíteni.
Fotó: Bujdos Tibor
Pénteken kezdődött a tizenhetedik Miskolci Fröccsfesztivál, amelynek résztvevői a Kisavas, a Nagyavas és a Mélyvölgy pincéiben és lankáin ihatták a hűsítő szódával felhúzott borokat. A rendezvény különlegessége, hogy a kilátogató vendégek maguk is kikeverhettek a helyi, valamint vendégborászok friss, üde borkínálatából. A rendezvény központi eleme a többféle módon elkészíthető fröccs volt.
Az első rendezvény egy napos volt és kizárólag csak egy helyszínen rendezték meg, mára már több nap és félszáz helyszínen várták a szürcsölni vágyókat. A rendezvény mára már országos hírűvé nőtte ki magát, hiszen az ország különböző pontjáról is érkeztek Miskolcra, kifejezetten a fesztivál miatt. A fesztivál egy komplex gasztroturisztikai élményt nyújtott az érdeklődőknek.
Az esős idő sem tántorította el őket
Portálunk munkatársa is kilátogatott az avasi pincékhez, ahol az idelátogatókkal beszélgetett.
XVII. Miskolci Fröccsfesztivál (szombat)
Fotók: Bujdos TiborNagyné Kovács Ilona a családjával érkezett egy vidéki városból a fesztiválra és nemcsak az italok, hanem a hangulat is vonzotta.
„Korábban már voltunk kint, de most idén újra kilátogattunk, mert egyszerűen fantasztikus élményt és kikapcsolódást nyújt ez a program számunkra” – mondta. Hozzátette: a borangoláshoz hasonló a hangulat. „Az különbözeti meg a két eseményt egymástól, hogy a borangoláson kissé hűvösebb volt az idő, most pedig kellemes szellős kora nyári idő van” – tette hozzá. Azt is elmondta, hogy először gondolkoztak, hogy kilátogassanak-e az esős idő ellenére.
Csergezy Norbert a párjával látogatott ki, aki elmondta, hogy kifejezetten szereti a fröccsöt. „Nálam tipikus nyári italnak számít a fröccs, így nem volt kérdéses, hogy kilátogatunk, bár az idő nem a legkedvezőbb, de a hangulat felülír mindent” – hangsúlyozta. Azt is elmondta, hogy a legjobban az édesebb borokat kedveli. „Ha nagyon elkezdene esni az eső, akkor behúzódunk egy hangulatos picébe, annak is megvan a sajátos hangulata” – tette hozzá.