Adódik a kérdés: Szabad-e locsolni?

Van, aki a rímes, van aki a pajzán és van, aki a mély, komoly mondanivalóval rendelkező vereseket kedveli, de olyan is akad, aki egy régi családi örökül hagyott verssel járja a lányos házakat évek óta. De manapság egyre többen vannak olyanok, akik egyáltalán nem verselnek már és a piros tojást sem várják el. Kisebb településeken és szoros emberi kapcsolatok mellett még jobban él ez a hagyomány, de nagyobb városokban már egyáltalán nem találkozunk az utcán járkáló fiatal fiúkkal, különböző cseleket kieszelve a lányok kicsalogatásához. 

Pedig gyermekként még csapatostól jártak házról-házra, hogy kiöntsék a lányokat, így gondoskodva további szépségükről. Emlékszem gyermekként az iskolában a fiúk között komoly beszédtéma volt ebben az időben, hogy a zsebpénzt ki hogyan és mennyivel tudja kiegészíteni a locsolópénzzel és mit fog belőle vásárolni. Ma viszont már csak a szűk rokonoktól várható anyagi juttattatás a locsolkodásért, de a sok lányos ház után össze lehet számolni a piros tojások mennyiségét és persze lehet ezen versenyezni is. Érettebb férfiak esetén pedig már az ismerősökkel, rokonokkal való találkozásra került át a hangsúly ilyenkor. 

Kíváncsi voltam a most harmincas-negyvenes férfiak járnak-e még locsolkodni és ha igen, mondanak-e még verset vagy tanulnak-e még új rímeket. A megkérdezettek többsége szűk családi körben még locsolkodik, a többség borzalmas szagú kölnivel vagy tradicionálisan vízzel. Mellé vers viszont már a legritkább esetben jár. Új verset pedig senki nem tanul, marad a jól beváltaknál vagy a ritka, de annál értékesebb családi versörökségnél. És a többség már nem is a hímes tojásért, egyszerűen a találkozásért, de ápolja a hagyományt, kicsit másként, de ápolja! És addig jó, míg valaki ápolja!