2022.03.13. 14:00
A festmények is segítenek a háborúból menekülteknek
A művésztanár alkotásaival szeretné megkönnyíteni az Ukrajnából érkezők életét.

Öt értékes festményt ajánlott fel az Ukrajnából menekülő családok, gyerekek megsegítésére Törő Irén festőművész, a Miskolci Herman Ottó Gimnázium nyugalmazott tanára. Az intézmény vezetése arra kéri a szülőket és az egykori diákokat, tekintsék meg az alkotásokat a gimnázium aulájában, és ha tehetik, vásároljanak belőlük, hiszen a bevétel nemes célt szolgál.
Hozzáteszik: a festmények eladási ára kedvezőbb az eredeti árnál, azért, hogy minél előbb elkeljenek a művek.
Kettőnek már van is gazdája, a Napfényes délután a Bodrog-parton és a Csónakok a Tiszán címűnek. Ezt Törő Irén egykori tanítványa vásárolta meg, aki szintén képzőművész, és külföldön él.
– Amikor elkezdődött ez a szörnyű háború, segíteni akartam – mondta a művésztanár. – A szívem szakadt meg, látva a menekülésre kényszerülő gyerekeket. Ezt nem lehet felfogni! A gyermekek helyzete mindig a szívügyem volt, és mivel nekem festményeim vannak, ezeket tudom felajánlani. Sok-sok tanítványom volt a pályám alatt. Bárhol is voltam, igyekeztem segíteni a diákjaimnak, ha erre szükség volt. Akár rajzeszközökkel, akár más módon. Számomra rendkívül fontos, hogy tudjak adni valamit, amivel esetleg megkönnyíthetem a most menekülni kényszerült családok életét. Egyben felhívtam a figyelmet, hogy szükség van mások összefogására is – tette hozzá Törő Irén.
Vidámság és szeretet
Főleg tájképeket ajánlott fel. Olyanokat, amelyeket az emberek szívesen felakasztanak a szobájuk falára, hiszen vidámságot és szeretetet sugároznak. A festészettel mindig is az volt a célja, hogy megmelegítse az emberek szívét, és szeretetet érezzenek, ha ránéznek a képre.
– Persze a művész alkotásainak nemcsak derűt kell árasztaniuk, hanem nehéz időszakok idején elgondolkodtatni, de az is nagyon jó, ha örömet szerzünk egy-egy művel. Egykori diákjaimat én is próbálom mozgósítani, hogy a képek minél hamarabb gazdára találjanak. Boldog vagyok, hogy sok volt tanítványommal tartom a kapcsolatot – fogalmazott a művésztanár.
Elmondta azt is, egyébként sem áll messze tőle az efféle jótékonykodás. Legutóbb a felsőzsolcai Bárczay-kastélyban, a Felsőzsolcai Közösségi Ház és Városi Könyvtárban volt kiállítása, és ott is hagyott egy nagy értékű festményt, szintén azért, hogy segítsen.
A festményeket a gimnázium közösségi oldalán lehet megtekinteni.
(A borítóképen: Törő Irén a festményeivel)