Faültetés

2021.10.30. 16:00

Újra árnyas lesz a Tátra utca

Három cég, illetve közösség felajánlásának köszönhetően elkezdhették a Tátra utcában a kivágott fák pótlását.

Petri Nóra

Fotós:

Mint arról korábban beszámoltunk, még márciusban vágatta ki a város az életveszélyessé vált jegenyéket a Tátra és a Torontáli utcában. A környék legszebb utcái voltak ezek korábban, most pedig csúnya és rendezetlen képet mutatnak – így nyilatkoztak még augusztusban az általunk megkérdezett lakók. Három adományozó segítségével most száz darab oszlopos juharfa ültetését kezdik meg itt. Így 5-10 éven belül újra árnyat adó fák díszíthetik a korábban jegenyékkel szegélyezett közterületet. A munkák első ütemében most 64 fát ültetnek el.

Az oszlopos juharra szavaztak

– A szakmailag javasoltak közül az oszlopos juharra szavaztak az itt élők – nyilatkozta Czifrusz Natália, a város főkertésze, aki hozzátette, hogy rengeteg előnye van ennek a választásnak. – Mindkét utca szűk, nagyon sok az autó, ezért nem nagy lombú, terjedelmesre növő fákat ajánlottunk, és igyekeztünk a korábbi jegenyéhez hasonlóakat mutatni. A juhar magas, sudár növekedésű, oldalirányba kevésbé fog terjeszkedni, így nem fogja sem a gyalogosok, sem az autósok közlekedését veszélyeztetni. Körülbelül 5-10 év szükséges, hogy visszaidézzék majd a növekvő juharfák a régi utcaképet.

A csonkokról is írtunk korábban, hogy az utcaképet rombolta a kivágott fatörzsekből kisarjadó hajtások képe. A főkertész elmondta, hogy a tuskókat lehetetlen kiszedni a földből, mert itt a hagyományos tuskómaró technológia nem alkalmazható. – Igyekeztünk keserűsóval a fa vitalitását visszaszorítani, hogy így gyorsítsuk a rönkök korhadását, és igyekszünk a sarjakat folyamatosan eltávolítani – tette hozzá Czifrusz Natália.

Három adományozó is jelentkezett, hogy a csemeték megvásárlásával segítené Miskolc zöldebbé tételét. „Először az Erzsébet téren ültettünk fát, aztán vállaltam, hogy a gyülekeztünk 4 év alatt száz fát fog elültetni Miskolcon, mert nekünk az a fontos, hogy a város szépüljön” – mondta Mohácsi Gábor, a Sporttal és Hittel a Hátrányok Ellen Alapítvány alapítója.

– Öt éve vagyok Miskolcon, mindig is fontos volt nekem a környezetvédelem és a város, ahol élek. Tudjuk, hogy Miskolc levegője elég rossz minőségű, hátha ezekkel valamennyire tudjuk ezt javítani – mondta Balogh József, az MBM Auto Kft. ügyvezetője, aki szintén egyike az adományozóknak. Jeney Ákos, az MGL Creative Kft. ügyvezetője is hozzájárult a csemeték megvásárlásához.

„Nekem ez egy mantrám, hogy a magyar vidéki városok közül az egyik legtöbb zöldterülettel a belváros tekintetében Miskolc rendelkezik, és szeretnénk, hogy ez így maradjon, ezért csatlakoztunk ehhez a kezdeményezéshez” – foglalta össze.

(A borítóképen: Czifrusz Natália, Miskolc főkertésze, Jeney Ákos, Balogh József, Mohácsi Gábor adományozók)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában