Állatvilág

2021.06.01. 18:30

Félhetnek az állatkínzók

A polgárőrséghez hasonlóan működő állatrendőrséget szeretnének felállítani.

Detzky Anna

Forrás: Olvasónk küldte

Magyarország állatvédelmi szempontból a huszonnegyedik órában jár. Ezt az áldatlan helyzetet szeretné orvosolni a Nemzeti Állatvédelmi Szolgálat Egyesület az állatrendőrség felállításával, amelynek szükségességéről az állatvédők már régóta beszélnek.

– Hihetetlen mértéket öltött az állatkínzás, virágzik a szaporítóbiznisz, konkrét bűnhálózatok jöttek létre a kutyaviadalokra. Kiemelkedően magas a kóbor állatok száma, az állatvédő szervezetek és a menhelyek pedig már nagyon nehezen bírják azt az emberfeletti munkát, amit napról napra végeznek – sorolta dr. Fülöp Erik, a Nemzeti Állatvédelmi Szolgálat Egyesület elnöke. – Ovádi Péter miniszteri biztos kinevezésével az elmúlt hónapokban felgyorsultak a kedvező folyamatok a hazai állatvédelemben, egy állatvédelmi szolgálat segítséget jelenthet ebben a munkában.

Hatékonyabb védelem

Nemzetközi modellek mintájára hoznák létre az állatrendőrséget.

– Olyan állatvédelmi szolgálat működésére láttunk példákat a nagyvilágban, amit leginkább a polgárőrséghez lehet hasonlítani. A hatóságokkal szoros együttműködésben funkcionáló civil kezdeményezés eredményesen hozzá tud járulni többek között az állatkínzások számának csökkentéséhez, az állatviadalok és a szaporítótelepek felszámolásához. Görögországban és Bulgáriában az ivartalanítási programok operatív támogatásával elérték azt, hogy a kóbor populáció száma jelentős mértékben csökkent. A szolgálat szélesebb körnek tudja eljuttatni a felelős állattartás üzenetét. Emellett rendkívül fontos kapcsot jelent a többi civil szervezet és a hatóságok közötti állatvédelmi feladatok ellátásában – fejtette ki az egyesületi elnök.

Állatvédő szervezetek és a lakosság véleményét is megkérdezték.

– Alapvetően országos hatókörben gondolkozunk, ugyanakkor tudjuk, hogy ennek elérése hosszabb időt fog igénybe venni. A mi elképzelésünk egy olyan szervezet, amely a civilekre támaszkodik és szorosan együttműködik a hatóságokkal, de különálló. Az ír modellben az országos szervezet regionális szintekre oszlik, ahol többnyire három állatvédelmi ellenőr végzi a tevékenységét, de állatorvosok, jogászok és egyéb szakemberek is segítik a munkájukat. Hasonló elv működőképes lehet Magyarországon is. Az állatvédelmi szolgálat sokrétű feladatot látna el. Ezek priorizálására kértük a kutatásunkban részt vevő állatvédő szervezeteket és többek között egy online kitölthető kérdéssorunkban a közvéleményt. Nagynak tűnik az egyetértés abban, hogy az állatrendőrségnek kulcsfontosságú szerepet kell vállalnia az állatmentésekben, segíteni fogja a civil szervezetek és a hatóságok közötti eredményes kommunikációt, – tudatta dr. Fülöp Erik.

(A borítóképen: A rendőrség létrehozása előtt fontos egyeztetni az állatvédelmi alapítványokkal)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában