Állatvilág

2021.03.24. 18:30

Sokszor haszonállat az eb

Az archaikus kutyatartásban nem a küllemre, hanem a jó tulajdonságokra helyezték a hangsúlyt.

Detzky Anna

Közel egy éve a koronavírus-járvány hívta életre az Online Biológia Konferencia kezdeményezést, amely nyitott közösségként lehetőséget biztosít ismeretterjesztésre és szakmai kapcsolattartásra elsősorban az ökológia és a természetvédelem művelői, valamint az érdeklődő laikusok között. Legutóbb Archaikus kutyák és kutyázási stratégiák nyomában címmel Czéher György kutató tartott előadást a virtuális térben. Az előadó terepbejárások és génmentő expedíciók alkalmával térképezte fel az egyes kutyaállományok leszármazási vonalát és az ősi magyar kutyafajták változatait.

Kevéssé kutatott faj

A farkas sokkal kutatottabb faj, mint a kutya. A kutya legismertebb definíciója, hogy az ember legjobb barátja.

„A kutyát a magyar állattenyésztés nem tekinti haszonállatnak, ezért az ezzel kapcsolatos kutatásokból kimarad. Inkább csak a családi kutyamodellt vizsgálják. A néprajz úgy szintén kevés figyelmet fordít az archaikus kutyatartásra” – ismertette Czéher György. „Ennek azért van jelentősége, mert a mai fajtatisztakutya-tenyésztés az esetek túlnyomó többségében az állatok küllemére fordítja a legnagyobb hangsúlyt, nem pedig arra, hogy jól használható munkakutyák legyenek. A magyar kutyafajták többségében a feladatukról kapták az elnevezésüket. A munkakutyák esetében azonban nemcsak a genetikának, hanem az állatszülőktől, idősebb testvérektől ellesett mintáknak is fontos szerep jut.”

Szoros kötelékben

Az archaikus kutyás társadalmak teljesen a természetbe ágyazva élnek.

„A yanomami indiánoknál például élet-halál kérdése volt a kutyákkal való együttélés. Az eb riasztotta a családot éjszaka, ha ragadozó ólálkodott a közelben. Éppen ezért fontosabb helye volt a családban, mint egy második gyermeknek. Erre utal az a szokás, hogy a kutyakölyköket is szoptatták az indián anyák, így tejtesvériségbe léptek a gyerekekkel. A kiskutyákban a korai szagmintáik alapján nagyon szoros kötelék alakult ki az őket körülvevő emberi családdal. Később ugyanúgy kifestették őket, mint ahogy saját arcukat. Ezzel szemben a kárpáti kalibakutyáknál a tettestársi viszony alakít ki hasonlóan szoros köteléket. Ez arra utal, hogy a pásztorral mindig azonos környezeti ingerre reagál az állat” – tudatta a szakember.

Fajtátlan állományok

A pásztor és a pásztorkutya szoros egymásrautaltságban éltek.

„A kutya előnyös tulajdonsága, hogy több más idegen fajjal képes szocializálódni, ami lehetővé tette az ember számára, hogy bizonyos helyzetekben pótolja a munkáját. Ennek ellenére a pásztorok sokszor nem adtak nevet a kutyáknak, hogy a tolvajok se tudják őket megszólítani. A jó pásztorkutya elsődleges tulajdonsága a figyelem, a második, hogy szereti a jószágot és a harmadik, hogy fizikailag föl tudja venni a harcot a ragadozókkal. Ez nem azt jelenti, hogy megöli a támadót, hanem drágává teszi számára a jószág elejtését. Tehát a ragadozót arra ösztönzi, hogy inkább vadakat ejtsen el. Mindezek miatt a parlagi kutyatartóknál a tenyésztés elsődleges szempontja, hogy viselkedését és munkakészségét tekintve legyen egységes az állomány. A küllem egyedenként teljesen változatos lehet, inkább csak kulturális hagyományokhoz igazodik, mint például, hogy oroszlánszerű a nyaki szőrzet. Emiatt tulajdonképpen fajtátlan ősi pásztorkutya-állományokról beszélünk” – magyarázta az előadó.

(A borítóképen: Pásztorkutyák a Kuvasz-őr Programban Bükkzsércen)

Ezek is érdekelhetik