Világgá viszi a munkája

Hanák Péter miskolci születésű fiatalember, villamosmérnökként végzett a Miskolci Egyetemen, és itt is kezdte el karrierjét fejlesztőmérnökként. Néhány évet töltött ebben a pozícióban, amikor kapott egy lehetőséget jelenlegi cégénél, a Siemens Energie Kft.-nél. Hét éve dolgozik náluk. Új gázturbinák beüzemelésében kell szakmai támogatást nyújtania kollégáival együtt.

Mit érdemes tudnunk a gázturbinákról?

A gázturbinákkal többnyire áramot termelnek vagy kompresszort hajtanak. A szakértő csapat sokszor hónapokat tölt egy adott országban, amíg a munkát elvégzi. Olyan is előfordult már, hogy vissza kellett menni egy országba, olyan projekthez, amiben már részt vettünk korábban, és még több hónapig tartó munka várt ránk. Ez volt Malajzia esetében, ahol több mint egy évet voltam, Kuvaitban másfél évet és Bolíviában is majdnem másfél évet töltöttem összesen.

Honnan irányítják a munkát?

Svédországban található a cég központja, ott van a legnagyobb szakértői utazó csapat, a magyarországi a második a sorban. Nekünk nincs irodánk, ahová bejárunk naponta dolgozni, mi akkor megyünk, ha indul egy projekt, de akkor akár több ezer kilométert utazunk. Ha itthon vagyunk, akkor az szabadság, pihenőidő.

Nekünk nincs irodánk, ahová bejárunk naponta dolgozni...

Hanák Péter

Hány kontinensen járt eddig?

Ausztrálián kívül az összes kontinensen jártam már, de nem az összes országban. Jelenleg Kanadába készülök, ez lesz a következő úti cél, amelyet a munkám határozott meg. Alapvetően kedvelem a munkámat, szeretek utazni, habár így hét év után már időnkét kicsit nehezebb elindulni. Amikor át kell állni a szervezetnek egy sokkal melegebb klímára hirtelen, mint amilyet itthon hagyott, az sem könnyű. Fura az is, hogy az ételeknek teljesen más íze van, mint nálunk. Amikor pedig már azt megszoktam és haza jövök, hiányzik a szójaszósz íze, amit például Kínában éreztem minden ételben.

Milyen szokatlan dolgokkal, kulturális különbségekkel találkozott utazásai alatt?

Kínában már többször jártam. Amikor Sanhszi tartományban mentünk az utcán a kollégáimmal, mindenki megbámult minket, arrafelé nem igen járt európai ember azelőtt, ezért nagy látványosságnak számítottunk. Ugyanitt a titkosszolgálat és a rendőrség is megkörnyékezett minket, egy közös baráti vacsora ürügyén próbáltak információkat megtudni a csapatunk tagjairól. Nehezen volt értelmezhető számukra, hogy mit keresünk náluk. A kínaiak nem igazán tudnak angolul, nagyjából százból egy ember beszéli a világnyelvet. Ellenben mi jól beszélünk angolul, de kínaiul nem, így meglehetősen akadozott a kommunikáció. Néha akad egy tolmács, aki segít, de többnyire ők is csak törik a nyelvet. Volt olyan élményem a metróban, amikor magam sem hittem a szememnek. Úgy éreztem a föld alá igyekvő hömpölygő emberáradat láttán, hogy én még ilyet életemben nem tapasztaltam, de valószínűleg nem is fogok soha. Kicsit ijesztő volt. Hasonló élményem volt Indiában is. Ők ráadásul még a távolságot sem tartják. A testkontaktus náluk teljesen természetes. A kulturális különbségek megmutatkoznak az európai ember és köztük. A Dél-Amerikában élők lazák és barátságosak. Tulajdonképpen számomra a világban mindenhol egyformák az emberek, csak mindenütt megvannak az elfogadott és elvárt viselkedési formák, amelyeknek illik megfelelni.

Tudna pár ilyen viselkedési formát mondani?

Malajziában, ha felemelem a hangom, az sértés, kivéve, ha emberélet múlik rajta. Míg Kuvaitban, ha nem emelem fel a hangom, akkor nem vesznek komolyan, muszáj hangosnak lenni. A hangerő viszont nem egyenlő a probléma nagyságával, az többnyire kisebb, mint gondolnánk. Vagy például ha egy indiainak felteszek egy kérdést, soha nem fogja azt mondani, hogy „nem tudom”. Inkább kitér a válasz elől. Nem vallja be, hogy nem tudja, mert leértékeli vele magát, az ő kultúrájukban a tudás a presztízs. Minden országban meg kellett tanulni a helyes viselkedési módot és kommunikációt.

Mit tapasztalt a pandémia kapcsán?

Bolíviában már másodszor jártam. Először 2019-ben, majd 2020-ban is. Először a politikai helyzet miatt ragadtam kint, tavaly pedig a vírus miatt, mert lezárták az országot. Onnan nyáron jöttem haza, és szerencsére nem fertőződtem meg. Legutóbbi kínai utazásom során, az ősz folyamán csak azt éltem át, mint mindenki más, aki belépett az országukba. Itthon is leteszteltek kétszer is, mielőtt repülőre ültem és megérkezéskor is, majd két hétig ültem karanténban, egy szállodai szobában. A szobámat nem hagyhattam el, de a vendéglátók sem jöttek be, az ételt az ajtóban hagyták. Leginkább könyvolvasással és filmnézéssel töltöttem az időt, mert Kínában az internet is cenzúrázva van, kevés nemzetközi hírportál, weboldal érhető el. A Sanghajban lévő szálloda ablakából egy forgalmas útra láttam rá pont, ezért kicsit bántott, hogy nem mehettem ki szétnézni. Éjszaka kedvem lett volna bérelni egy kis elektromos robogót – mint amilyennel a helyiek közlekednek –, és felfedezni a várost. Főleg, hogy kellemes 25 fokos hőmérséklet volt még októberben.

A munka mellett van-e lehetőség turistáskodni? Hiszen olyan helyeken járt már a világban, ahová kevés európai ember jut el, mivel nem kifejezetten nyaralóhelyek.

Általában heti hat napot dolgozom a külföldi tartózkodás alatt, csak a vasárnap szabad. Ha nem hónapokat töltök az adott helyen, akkor nem igazán van időm körülnézni, ott ahol éppen vagyok. A kevés szabad­időmben inkább pihenek. A legutóbbi kínai tartózkodás alatt egy 15 millió lakosú nagyvárosban, Guangzhouban voltunk a magyar csapattal. Terveztük, hogy megnézzük turistaként, de végül nem jött össze. Sajnos, mivel a kínaiak nem beszélnek angolul, még taxit hívni sem egyszerű, nemhogy idegenvezetőt találni. A telefon fordítóprogramját szoktam használni, ha valamit nagyon el akarok mondani, vagy képekkel kommunikálok. Vannak kollégák, akik a projekt befejezésével még maradnak pár napot az országban, és lazítanak. Vagyis akkor mennek el megnézni pár nevezetességet.

Ha már a kínai emberek kerültek szóba, milyennek látja őket a saját közegükben?

Szorgalmasak, dolgoznak, amennyit csak kell, és náluk a főnöknek mindig igaza van. Nem annyira barátságosak és nem is túl udvariasak. Például a nők iránti tisztelet sem jellemző. A városaik tiszták, rendezettek, virágosak. A közlekedési moráljuk kriminális, semmilyen szabályt nem tartanak be, sietnek mindenhová, az utakon káosz van.

Ehhez képest a dél-amerikaiak?

A Bolíviában tapasztaltakról tudok beszélni. Teljesen más emberek. Nyugisak, nem sietnek sehová. Hátra dőlnek és hallgatják a latin popzenét. Mindent halogatnak, bármit el kell végezni, gyakran mondják, hogy „majd holnap”. Sokat beszélnek és gesztikulálnak. Pont, ahogyan az ismereteink alapján elképzeljük őket, tipikusan olyanok. Bolívia hatalmas, de kevesen lakják. Van, hogy 100 kilométeren keresztül semmilyen építmény nincs, csak a természet. Nincs tengerük, de van mindenféle időjárás. Mediterrán, szubtrópusi, a hegyekben hideg. Pár óra utazás alatt olyan élményben lehet része az embernek, mintha nem egy országon belül utazna, hanem egy másik bolygóra tévedt volna. A párás esőerdőből indulva átmehetünk vastag fűszőnyeggel övezett fenyőerdőn, majd félsivatagos poros kisvárosokon, végül a hegységben lélegezheti az ember a magaslati ritka levegőt. Ahol hideg van, de az Egyenlítőhöz való közelség miatt a nap olyan élesen tűz, hogy pár perc alatt leéghet az ember. A híres Machu Picchuhoz sajnos nem jutottam el, viszont Toro Toróban láttam a több tízmillió éves megmaradt dinoszaurusz-lábnyomokat.

Mely egzotikus országokban járt?

Kínán és Bolívián kívül Kuvaitban, Nigériában, Thaiföldön, Malajziában és Indiában jártam. India egy sajátos élmény volt, talán ez az a hely, ahová – ha nem a munkám szólít oda – magamtól nem indulnék el. Sajnos a higiénia nem elsődleges szempont náluk. Ott nagyon meg kell válogatni, hogy hova megy az ember és mit eszik. Az indiai kollégák kedvességből elvittek egy utcai édességárushoz, és vettek néhány fajta desszertet. Kaptam valamilyen csokigolyónak tűnő édességet, megettem és nagyon rosszul lettem tőle. Ott utcáról többet nem vásároltam. Különben az indiai étel nagyon ízletes és szeretem is, pedig nem vagyok oda a fűszeres étkekért. A legtöbb ételükben nincs hús, mert a hinduk nem fogyasztják. A csirkéből készült fogás különlegességnek számít. Ellenben fehérjedús zöldségeket sokat esznek, és jól is készítik. Azokat a gazdag ízeket csak ott lehet kóstolni, itthon még nem találtam meg.

Említette, hogy a kínai ételeket is kedveli.

Inkább csak hozzászoktam és ezért hiányzott itthon. Kínának inkább a nagysága fogott meg. Hatalmas ország. Sanghajban 25 millió ember lakik, vagyis többen élnek egy városban, mint az egész Magyarországon. Az országon belül kellett repülnöm többször is, többórás utazás után csak egy másik régióba érkeztem meg. A nyelvük is eltér. Előfordul, hogy az egyik kínai nem érti meg a másik beszédét, tájszólását, ezért a kezükbe leírják az írásjeleket.

Kicsit elkanyarodtunk a nemzetközi konyhától, de kíváncsivá tett, hogy van-e a sok kipróbált nemzeti étel közül kedvence?

Ha kellene választani, akkor az indiai biztosan. Finnországban is jókat ettem, de az pont a másik véglet, mert ők kevés fűszert használnak. Kínában sok olyan dolgot is megesznek, amit az európai ember nem, ezért jól meg kell nézni, mit raknak a tányérra. A magyar ízlésnek furcsa, de tény, hogy ott is vannak jól elkészített finomságok. Az arab konyha is jó, bár ott csak szállodában ettem.

Mindezt hallva úgy tűnhet az európai országokban töltött idő kevésbé kalandos, de biztosan onnan is vannak szép emlékek?

Vannak persze, de ott kevesebb időt töltöttem. Svédországban, Finnországban, Bulgáriában jártam a munkám kapcsán. Gázturbinákat döntően földgázos erőművekben használnak, ezekből Európában nem olyan sok van.

Tervezi-e, hogy valahová visszatér még turistaként?

Finnországba mennék szívesen, de inkább nyáron. Télen nagyon hideg van és sötét, kevés a napos órák száma. A finn nyár viszont fantasztikusan kellemes és szép. Átlagosan 25 fok van és extrém hosszúak a nappalok. Kicsit furcsa is, hogy éjjel 11 órakor még világos van. Egyszer úgy tértem haza májusban, hogy itt már minden zöld volt, a virágok kinyílva, ott meg még téli időjárás és táj volt. Finnországban a tavasz is nagyon látványos. Ahogyan a téli nagy csend után magára talál a természet és elkezdnek a madarak is éledni. Az tetszik, hogy Helsinki is inkább egy magyar kisvárosra hasonlít, mint mondjuk Miskolc. Európai léptékkel mérve nem az a nagy nyüzsgő főváros, mint például London. Ez számomra sokkal szimpatikusabb, mint a kínai nagyvárosokban tapasztalható tömeg.

(A borítóképen: Hanák Péter egy maláj esküvőn a résztvevőkkel)