Tündérszépek 2020

2019.11.06. 19:00

Rita, a határozott királynőjelölt

Szeretnénk szavazásra buzdítani olvasóinkat, hogy megyénk Tündérszépei továbbjussanak a regionális fordulóból. Hogy meghozzuk a kedvet, picit közelebbről is megismerhetik most a négy csodaszép lányt.

Bukovenszki-Nagy Eszter

Fotó: Kozma István

A közönségdíjas után következzen Soltész Rita Dorina, aki a zsűri értékelése alapján első helyezettként jutott tovább a megyei fordulóból.

Rita Nyíregyházán tanul sport- és rekreációszervezés szakon, most másodéves, de szeretné majd folytatni mesterképzésen. Versenyszerűen sosem sportolt, de az élete része a mozgás, érdekli ez a világ. Most elsősorban arra koncentrál, hogy elvégezze az egyetemet, utána pedig olyan munkát szeretne, ahol nem kell egy irodában ülnie egész nap, hanem szabadságot biztosít neki, legyen köze a mozgáshoz és az emberekhez. Rita szeret emberek között lenni, el tudja képzelni magát, ahogy sportrendezvényeket szervez, de a szépségiparban is szívesen dolgozna, akár a háttérben. A közeljövőben az is elképzelhető, hogy kozmetikát nyit, de most az a fontos, hogy a diplomája meglegyen.

Szabadidejében Rita a barátnőivel találkozik, és mint a legtöbb fiatal lány, imád vásárolni, ugyanis rajong a magyar divattervezők márkáiért, úgy érzi azok illenek igazán a stílusához.

A barátai kedves, beszédes, lánynak tartják, aki szeret bulizni, saját bevallása szerint pedig könnyen barátkozó, mosolygós lányt ismerhetnek meg benne az emberek.

A legfontosabb számára a család, akik mindig, mindenben támogatták, illetve azok a barátai, akik régóta mellette vannak jóban-rosszban. Emellett Ritának az is fontos, hogy mindig önmaga maradhasson, mert az embert könnyen befolyásolják mások, de úgy gondolja, hogy ő eddig sikerrel vette ezt az akadályt. Elég határozott személyiség, ha valamit a fejébe vesz, akkor azt véghez is viszi, nem hagyja magát eltántorítani.

Mindig vonzotta a szépségversenyek világa, kislány kora óta figyelemmel kísérte a versenyeket és a nyerteseket, ezért is jelentkezett a Tündérszépekre, és reméli, egyszer az ő fejére is kerülhet korona.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában