Tündérszépek 2020

2019.11.05. 19:00

A mosolygós újságírópalánta, Brigi

Szeretnénk szavazásra buzdítani olvasóinkat, hogy megyénk Tündérszépei továbbjussanak a regionális fordulóból. Hogy meghozzuk a kedvet, picit közelebbről is megismerhetik most a négy csodaszép lányt.

Bukovenszki-Nagy Eszter

Fotó: Kozma István

Elsőként a közönségdíjas Kovács Brigittát mutatjuk be.

Brigi média szakos hallgató az Eszterházy Károly Egyetemen, újságírást tanul. Mindig érdekelte a média világa, ezért reméli, hogy sikerül majd elhelyezkednie az iskola után, mert ezzel szeretne foglalkozni. Jelenleg nagyon sok idejét lefoglalja a szakdolgozat írása és az egyetem, de a tanulás mellett dolgozik is, így nem sok minden fér a szabadidejébe. Ilyenkor leginkább a barátaival tölti az idejét, ők a legfontosabbak Briginek, no meg persze a családja, elsősorban édesanyja, akivel szeretnek együtt színházba és étterembe járni.

Édesapja kamionozott, általa szerette meg Brigi az utazást: gyakran tartott vele az útjaira és bejárták együtt keresztül-kasul szinte egész Európát. Van egy lista a fejében, hogy hová szeretne még eljutni, miután befejezte az egyetemet, az élen Amerika és Disneyland áll. Enni is nagyon szeret, bár ez nem látszik rajta, így az is a tervei között szerepel, hogy a világ összes országának konyháját megkóstolja. Az evés mellett szinte már a hobbija az alvás, ha nem úton van éppen (illetve késésben), akkor alszik.

A barátai szerint pozitív személyiség, igyekszik mindig mosolyogni és jókedvre deríteni az embereket. Rajong az állatokért, leginkább a kutyákért, és szívesen jár állatkertbe is.

A jövőbeli céljai egy Volkswagen bogár, egy saját lakás Egerben és egy golden retriever. Azonban a tanulásnak sem akar véget vetni: angolul szeretne jobban megtanulni, ami most még döcögősen megy, de nem adja fel ezt sem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában