2023.12.18. 18:00
Együtt ünnepelnek a zeneiskolások, Bari Laci és a Fatal Error
Miskolc - A Premier Popsuli Karácsony 2023 programjával mutatkozik be a Helynekemben.
Színpadon a Fatal Error
Forrás: olvasó
A Premier Popsuli előre hozott karácsonyi rendezvényén, december 20-án a miskolci Helynekem színpadára lépnek a suli diákjai képviseletében az AkuPUNKtúra zenekar, a Premier szaxofon kvartett, Szabó Lőrinc Bandája, a NoPara, és a Szerencsi Popsuli.
Gálaműsor
A „sztárfellépők” pedig Bari Laci és a Fatal Error zenekar lesznek. Lacit 12 éves korában ismerhették meg a nézők Az ének iskolája című produkcióban, majd pár évre rá a Sztárban Sztár + 1 kicsi műsorban kápráztatta el a nézőket elképesztő hangjával. Az énekes-dalszerző nagy utat járt be első médiaszereplése óta: rengeteget tanult, képezte magát, és elérkezettnek látta az időt, hogy első önálló dalával debütáljon a nagyközönség előtt. A szívbe markoló „Féltelek” A DAL 2021 műsorában, ahol hétről-hétre a zsűrit és a nézőket is egyaránt lenyűgözte énekével és személyiségével, Laci végül a legjobb négy produkció között végzett. Nyáron jelentkezett második single megjelenésével, a „Messzire mennék” című dallal. A fiatal énekes-dalszerző folyamatosan dolgozik új megjelenésein, és az elmúlt időszakban több live session felvétellel is megörvendeztette közönségét, amit zenésztársai kíséretében élőben is élvezhetnek majd a rajongók ezen az estén.
A Fatal Error 2011-es megalakulása óta keresztül-kasul bejárta az ország klubjait, valamint a fesztiválok kis- és nagyszínpadait. A zenekar tábora évről évre növekszik. Részt vettek A DAL 2019 és a DAL 2020 műsorokban mindkét alkalommal a döntőig menetelve, és országos ismertséget szerezve. A zenekar számos alkalommal megmutatkozott olyan színpadokon, mint a Budapest Park, a Barba Negra Track, VOLT Fesztivál, Sziget Fesztivál, vagy például a Campus Fesztivál nagyszínpada. A zenekar dalszövegeinek üzenete sokak élményeihez és problémáihoz kapcsolódik.
Program:
18.00 Kapunyitás
18.15. Kerek asztal beszélgetés a Fatal Error zenekarral
18.30 – 21.00 Premier Popsulis zenekarok
21.00 - Bari Laci
21.30 – Fatal Error