Diplomácia

2023.11.30. 07:02

Három magyar konzul is jelen lesz a Čukarički-Ferencváros futballmeccs helyszínén

Három magyar konzul is jelen lesz a Čukarički-Ferencváros futballmeccs helyszínén csütörtökön Szerbiában, két másik pedig már előtte a röszkei határátkelőnél, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak majd a magyar szurkolóknak - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán.

MW

A Ferencváros játékosai köszöntik szurkolóikat

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy szokás szerint elrendelték a konzuli jelenlétet, hogyha adott esetben valaki bajba kerül, akkor kollégái azonnal tudjanak segíteni.   

"Három konzul kollégám lesz jelen a stadionban, két konzulunk pedig a Röszke-Horgos határátkelőhelyen már most, reggel 6 órától, annak érdekében, hogy segítsék a tervezett szurkolói konvoj áthaladását" - közölte.   

"És ugyanígy, akik majd visszafelé jönnek autóval, arra számíthatnak, hogy szintén két konzul kollégánk segíti majd az átlépésüket" - tette hozzá.   

Szijjártó Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy mind a határátkelőhelyen, mind pedig a mérkőzés helyszínén kifejezetten alapos rendészeti átvizsgálásra kell számítani.   

Tájékoztatása szerint ez a határon főleg a konvojban, illetve autóbusszal érkezőket érinti majd.   

"Ha ne adj' Isten, bárki bajba kerülne, akkor egyrészt a helyszínen lévő konzulokhoz lehet fordulni, másrészt pedig lehet hívni a +381 62 177 5580 ügyeleti telefonszámot" - mondta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában