Sportdiplomácia

2023.08.18. 12:51

Ösztöndíj-megállapodást kötött hazánk a Nemzetközi Úszó és Vízilabda Szövetséggel (videó)

A kormány megállapodást kötött a Nemzetközi Úszó és Vízilabda Szövetséggel (World Aquatics) arról, hogy 2027-től évente kétszáz sportoló érkezhet magyarországi egyetemekre felsőoktatási ösztöndíjjal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) fogadja hivatalában Huszain al-Muszallamot, a Nemzetközi Úszó és Vízilabda Szövetség (World Aquatics) elnökét 2023. augusztus 18-án

Forrás: MTI

Fotó: Soós Lajos

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a szervezetet vezető Huszain al-Muszallammal közös sajtótájékoztatóján aláhúzta, hogy az előző havi fukuokai vizes világbajnokságon hazánk két aranyérmet és két ezüstöt szerzett, amivel az éremtáblázat tizenegyedik helyén végzett, erre azonban a magyar sportdiplomácia is feliratkozhat egy arannyal, hiszen a World Aquatics központjának Budapestre költözése hatalmas siker – írja az MTI.

Leszögezte: ez a döntés teljesen új dimenzióba helyezi Magyarország, a magyar sport és a nemzetközi sportélet viszonyát, illetve újabb óriási lökést adhat az úszó- és vízilabdasportnak, és Magyarország felé tereli a fejlesztések fókuszát.

Szeretném azt is világossá tenni, hogy Magyarország, a magyar kormány nem építkezési kérdésként, nem infrastruktúra-fejlesztésként tekint arra, hogy a World Aquatics ideköltözik Budapestre

– közölte.

„Természetesen ez is egy természetes része lesz a dolognak, hogy majd építkezés lesz, és lesznek ennek fizikailag látható jelei, de a vizes sportágak világszövetségének Magyarországra költözését mi egy nagy, átfogó úszás- és vízilabda-fejlesztési program keretében képzeljük el” – tette hozzá.

Szijjártó Péter tudatta, hogy a kormány ösztöndíj-megállapodást írt alá a világszövetséggel, amelynek értelmében a világ úszó- és vízilabdasportjának nemzetközi oktatási fókusza is Budapestre kerül.

Kiemelte, hogy már jelenleg is évi húsz, a World Aquatics által kijelölt sportolót fogadnak felsőoktatási ösztöndíjjal Magyarországon, számuk azonban 2027-től, a költözés lezárultával kétszázra fog nőni.

Tehát évi kétszáz, a világ különböző pontjairól származó úszó, vízilabdázó, műugró, műúszó, sportoló jön ide, Magyarországra egy évig tanulni

– fogalmazott.

SZIJJÁRTÓ Péter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) hivatalában tárgyal Huszain al-Muszallammal, a Nemzetközi Úszó és Vízilabda Szövetség (World Aquatics) elnökével (b) 2023. augusztus 18-án
Fotó: Soós Lajos / Forrás: MTI

„Természetesen ez a megállapodás hozzájárul a magyar úszó- és vízilabdasport nemzetköziesítéséhez is” – mondta.

Lényeges stratégiai célnak nevezte, hogy ne csak a magyar felsőoktatás és gazdaság között legyen egy rendkívül szoros kapcsolat, hanem a felsőoktatás és a sport között is. „És ez itt most megtörténik, ráadásul a nemzetközi sport és a magyar felsőoktatás összekapcsolódása jön létre” – jelentette ki.

A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy Magyarország továbbra is a világ úszó és vízilabda sportágának egyik fellegvára legyen – összegzett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában