2021.04.12. 11:45
Pályázatot indított az Emmi kortárs költőknek a járványról
A pályázaton bárki indulhat verseivel, aki 1991. április 11. után született.
A költészet napján indított pályázatot az Emmi Kultúráért Felelős Államtitkársága a 30 év alatti kortárs költőknek. A téma a pandémia megélése, hatása az egyéni, családi és közösségi életre, illetve a járvány utáni újranyitás tervezett vagy remélt változásai.
E napot hagyományosan felolvasóestekkel, könyvbemutatókkal, író-olvasó találkozókkal, színházi versestekkel, dedikálásokkal szoktuk ünnepelni. A koronavírus-járvány azonban idén nem tette lehetővé a programok szervezését, ezért indult pályázat április 11-én, a költészet napján a kortárs költők inspirálására a Köszönjük, Magyarország! program keretében – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtóosztálya.
A pályázaton bárki indulhat verseivel, aki 1991. április 11. után született. A kiíráson induló alkotók pályázatonként egy művel nevezhetnek. A rangos irodalmárok által zsűrizett pályázaton összesen harminc fiatal tehetség nyerhet egyenként 300 ezer forintról szóló szerződést. A pályaműveket április 30-ig lehet beadni.
A költészet napját József Attila születésének napján, április 11-én ünneplik 1964 óta.
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 103 az új fertőzött és elhunyt 1 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg