Foglalkoztatás

2021.08.18. 10:29

A rendszerváltás óta nem dolgoztak annyian, mint most

A rendszerváltás óta nem dolgoztak annyian, mint most, a foglalkoztattak száma a 4,7 milliót közelíti, a négyszázalékos munkanélküliség Európában az egyik legalacsonyabb – nyilatkozta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Magyar Hírlapnak.

A lap szerdai számában megjelent interjúban Bodó Sándor kiemelte:

a kormány a koronavírus okozta járványhelyzetet egyértelműen sikeresen kezelte. A gazdaságot újraindítottuk, a foglalkoztatottak száma minden rekordot megdöntött a legfrissebb adatok szerint

– tette hozzá.

Az államtitkár közölte, a gazdaságvédelmi intézkedések elérték a kívánt hatást, közel kétmillió embernek segítettek a nehezebb időkben, illetve több támogatás még most is elérhető. Csak a bértámogatások félmillió munkahelyet védtek meg vagy teremtettek újjá közvetlenül. A beruházási, munkahelylétesítési támogatások folyamatosak, hiszen a kormány célja, hogy mindenkinek legyen munkája Magyarországon – mondta.

Bodó Sándor közölte,

a hazai elsődleges munkaerőpiacon foglalkoztatottaké 4 millió 450 ezer fölé emelkedett. A munkanélküliség a járvány előtti szintre szorult vissza, a tavaly júniusi mélypont óta mintegy 120 ezerrel csökkent az álláskeresők száma.

Az intézkedések sora folytatódik, a jelenleg is futó Vállalkozások munkaerő-támogatása program már több mint 20 ezer regisztrált álláskeresőt juttatott vissza a munkaerőpiacra. Az Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatására pedig már csaknem 75 ezer igénylést nyújtottak be – mondta, majd megjegyezte: a kormány gazdaságpolitikája újra beigazolódott, miközben a baloldal folyamatosan támadja azt.

Az államtitkár rámutatott,

Magyarország továbbra is a gazdasági növekedés pályáján halad. A gazdaság újraindítása pedig a bérek további emelkedését is garantálja.

A bérek növekedése 2010 óta folyamatos, azóta több mint duplájára emelkedett a minimálbér és a szakmunkás bérminimum – közölte Bodó Sándor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában