Nanushka

2019.12.28. 20:17

Fantasztikus évet zárt a magyar divatmárka

A társaság több mint duplájára növelte árbevételét. Jövőre újabb boltokat nyit Londonban és Los Angelesben.

A Nanushka üstökösként robbant be a nemzetközi divatiparba írja az Origo.

A magyar márka 2019-ben 130 ezer terméket gyártott és adott el, az árbevétele pedig meghaladta a 6 milliárd forintot, amely 228 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.

A cég árbevételének 96 százaléka származik exportból, 4 százalékot a budapesti üzlet eladásai hoznak.

A Nanushka mögött rendkívül mozgalmas év áll, hiszen októberben első magyar márkaként New York legdivatosabb részén nyitottak üzletet, a 2020-as tavaszi-nyári női kollekció Párizsban aratott óriási sikert és a divatbloggerek, valamint a világsztárok mellett a legnagyobb luxusáruházak képviselői is elismerően beszélnek a brandről.

A Nanushka ruháit ma már 40 országban forgalmazzák, webshopjából pedig több mint 100 országba szállít közvetlenül.

Az idei év azért is jelentett nagy változást a divatmárka számára, mert a női termékek mellett elkezdtek a férfiak számára is tervezni. Sándor Szandra már régóta álmodozott arról, hogy a Nanushka Woman mellé megteremti a Nanushka Mant, ez pedig az idén meg is történt.

A Nanushka számára jövőre is bőven lesz alkalom az ünneplésre, hiszen az előzetes várakozások szerint a termékek gyártása és értékesítése a jelenlegi 130 ezerről 2020-ban 200 ezer darabra fog emelkedni. A társaság jövőre elsősorban a direct-to-consumer értékesítésre fókuszál majd.

New Yorkban állandó irodát nyit a cég, de Los Angelesben és London Mayfair negyedében is lesz boltjuk 2020-ban.

Borítókép: illusztráció

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!