Magyarország legszebb konyhakertjei

2019.11.26. 20:02

Viski József: fontos a családi gazdaságok, kistermelők támogatása

Jó minőségű, egészséges élelmiszereket állítanak elő, a kezdeményezés pedig erősíti a társadalmi felelősségvállalást.

A kormány fontos célnak tekinti a családi gazdaságok, a kistermelők, őstermelők támogatását – mondta az Agrárminisztérium vidékfejlesztési programokért felelő helyettes államtitkára kedden Hajdúnánáson.

Viski József a Magyarország legszebb konyhakertjei országos díjra jelölt kertművelők rendezvényén emlékeztetett: a kormány az ország legszebb konyhakertjeit kereső programot 2013-as indulása óta támogatja. A program iránt évről évre egyre nagyobb az érdeklődés. Idén is több ezren jelentkeztek, a konyhakertek művelésében pedig több tízezer ember vett részt.

Hozzátette: a konyhakertekben jó minőségű, egészséges élelmiszereket állítanak elő, a kezdeményezés pedig erősíti a társadalmi felelősségvállalást, fontos szerepe van a szemléletformálásban és a közösségépítésben is.

Kiemelte: a nagyüzemek mellett fontos cél a kistermelők, az őstermelők, a háztáji gazdaságok támogatása is. A kormány hazai és uniós forrásokkal segíti a vidéki települések népességmegtartó erejének növelését. A tanyafejlesztési program és a zártkerti területek infrastrukturális fejlesztésére kiírt pályázat a családi gazdaságok erősítését szolgálja – fűzte hozzá.

Szólláth Tibor (Fidesz-KDNP), Hajdúnánás polgármestere elmondta: a településen évek óta azon dolgoznak, hogy minél több helyi termék kerüljön a hajdúnánásiak asztalára. A városban folyó gazdálkodás eredményeként december elsejétől a bölcsődében, januártól már az óvodában is, 2020 szeptemberétől pedig a tervek szerint az általános iskolában is csak bioélelmiszerekből készült menüt szolgálnak majd fel.

A Magyarország legszebb konyhakertjei programra idén csaknem 400 településről több mint 2300 nevezés érkezett. A legtöbb, 105 pályázatot Gutorfölde adta be. Az országos díjra 95 településről mintegy 250 kertet neveztek be.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában