2023.06.07. 10:03
Elhagyta régi otthonát, ide költözött Balázs Klári és Korda György
30 év után költözött el a híres Korda-villából Balázs Klári és Korda György.
Fotó: Végh István / Bors
A sztárpár egy 150 négyzetméteres otthonban kezdett új életet néhány hónapja.
Bár még szokják az új környezetet, egyre jobban érzik magukat a zöldövezeti társasház legfelső emeletén lévő lakásban, amelyhez egy nagy terasz is tartozik.
Balázs Klári a Borsnak elmondta, a szomszédok szeretettel fogadták őket, de ők is igyekeznek beilleszkedni.
„Úgy gondolom, hogy nem lesz probléma, hiszen Gyurikámmal mi nagyon csendes emberek vagyunk, nem sok vizet zavarunk. A ház életében szeretnénk aktívan részt venni, ha például a lakásunkkal összefüggésben kisebb javítási munkák keletkeznek, azt megcsináltatjuk, odafigyelünk egymásra” – mondta a művésznő.
Balázs Klári azt is elárulta, Korda Györgynek néha még hiányzik a villa, de tudja, hogy ezt a gyönyörű lakást is meg fogja szokni. Az énekes az új helyen is mindennap szobabiciklizik és közben nézi a gyönyörű kilátást.
Bulvár-celeb
- Kismamához riasztották a mentőt, végül a férjét kellett kórházba vinni
- Ezeket a szabályokat érdemes betartani, ha ellátogatunk egy karácsonyi vásárba
- Ezt látni kell: átengedték a zebrán az idős nőt, így reagált (videó)
- Nagy Ő Virág megmondta az őszintét Jákob Zoli és Betti jövőjéről
- A fél világ megőrül a szívdöglesztő lengyel röplabdázónőtől