2023.01.26. 09:28
Tücsi szívszorító vallomása: azt hitte, hogy meg fog halni
A gyönyörű modell pánikbetegséggel küzdött.

Fotó: Bánkúti Sándor
Aryee Claudia Dedei vagyis Tücsi karrierje legszebb napjait élte, amikor jelenkeztek a tünetek.
Egy lelkileg megterhelő közegben éltem, miközben szakmailag végre azt csináltam, amit szerettem volna, élő Híradót vezettem naponta 3x egy sport csatornánál. Szárnyalnom kellett volna, sőt, én szárnyalásként éltem meg, de a tudatalattim sokszor felülírta a közérzetemet, egyre súlyosabb volt a helyzet, sokszor sírva hívtam Anyát, hogy meg fogok halni egy-egy pánikroham kellős közepén. Aztán lecsengett, összeszedtem magam és mentem tovább, végeztem a dolgomat – írta Facebookon a Bors találata szerint.
Szerencsére Tücsi nem félt segítséget kérni, pszichológushoz járt, gyógyszereket is szedett, de a teljes gyógyulást saját bevallása szerint a hangtálterápia segítségével érte el - de persze nem egyik pillantról a másikra. Mint írta:
pokoli mélységek és lenyűgöző magasságok váltották egymást a hónapok alatt, míg végül felszínre jöttek azok a dolgok, amiken változtatnom kellett ahhoz, hogy visszakapjam a régi életemet. Azóta szerencsére van egy csodálatos családom, nagyon tudatosan figyelek rá, hogy csak jó embereket engedjek közel magamhoz.
Bulvár-celeb
- Az alvás öregít? Mutatjuk, miről is van szó!
- Íme, 5 konyhai eszköz, amit alig használ, pedig megkönnyítené a sütés-főzést
- Ezt igya esténként, ha fogyni szeretne
- Egy kutya lehet egyszerre a legjobb barátunk és gyerekpótlék?
- Így használja fel a megmaradt húsvéti sonkát!