bérgyilkos ölhetett

2020.12.02. 05:45

Szeretője ölette meg Krisztinát – így gondolja a soroksári futónő férje

Bérgyilkos ölhetett Soroksáron 2013-ban – ezt több nyomozó is állítja. Kérdés csak az, hogy ki bérelte fel? A meggyilkolt futónő özvegye szerint, Krisztinát szeretője ölette meg.

Forrás: Ripost

Lehet, hogy sokan megmosolyognak majd a feltételezésem miatt, de egyre inkább az az érzésem, hogy Kriszti gyilkosa nem saját elhatározásából cselekedett – mondta a Blikknek Kardos Lajos. A Soroksáron meggyilkolt futónő férje már elfogadta a tényt, hogy

a feleségének szeretője volt.

- ez a nyomozók számára sem volt kérdés. Kardos szerint az is biztos, hogy Krisztina a halála előtti két napban randevúzott ezzel a valakivel, de érzése szerint a nő szakítani akart a férfival.

Fotó: Bors / Fejér Bálint

 

Az tény, hogy nagyon furcsán kezdett el viselkedni, érződött rajta, fél valamitől vagy valakitől – mondta Kardos Lajos. A férfi azt is elmondta, hogy

ez a bizonyos szerető a nyomozók érdeklődését is felkeltette, és egy poligráfos vizsgálatot is elvégeztek rajta, amin elbukott.

A férfi azonban azóta meghalt, így Kardos szerint ezt a szálat többé senki nem vizsgálta. A gyilkos személyében az özvegy sem kételkedik, R. Szilveszter bűnösségét számos megdönthetetlen bizonyíték támasztja alá. A férfi szerint azonban

Az eltelt hét év során több nyomozó is azt állította, hogy bérgyilkosság történt

A cikk felidézi, hogy a 36 éves Gyurik Krisztinát 2013. szeptember 25-én gyilkolták meg. A tettest öt évig keresték, és véletlenül akadtak rá a börtönben ülő R. Szilveszterre, akinek a DNS-mintája egyezett a helyszínen rögzített anyagmaradványokkal. A férfi azóta is tagadja a bűncselekmény elkövetését – írja az Origo.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!