Hajdú-Bihar

2007.10.11. 14:11

Az utánpótlásnevelés profitálhat

<p>Debrecen - A DVSC külön utat jár: a Loki saját árukiadó automata fejlesztésére adott megbízást. Rendhagyó vállalkozásba kezdett három debreceni exfutballista.</p>

Till Lajos, Murvai András és Szabó László a saját boldogulásukon túl azzal a céllal fogtak össze, hogy a debreceni labdarúgó-utánpótlásnak is hathatós segítséget nyújtsanak – ezért kerül az ügy a Napló sportoldalának hasábjaira.

Ismert, két szoboszlói fiatalember (Csendes Gábor és Márton Lajos) Stadler József ötletét megvásárolva előállított egy nyerőautomatát – az üzelmeltetők áruforgalmazó gépnek nevezik, mert ezzel is megkülönböztetik a pénznyerő automatáktól –, melynek lényege: a játékos 100 forintért gurít egy kört, s nem banánt, cseresznyét vagy éppen kártyalapokat kell telibe találnia, hanem futballisták arcképét.

A legkisebb nyeremény, a vigaszdíj egy savanyúcukor – ez minden játékért jár –, a legnagyobb, a fődíj pedig valamely sztárklub meze, sok ezer forint értékben. A szerencsések örülhetnek még márkás futballlabdának és más értékes sportfelszerelésnek is, no meg sörnek, merthogy a készülékeket vendéglátóipari egységekbe helyezik el.

– Minden hetedik próbálkozás nyer, legalább egy pohár sört! – vallják a debreceni exfocisták, akik a cívisváros és környéke terjesztői, és a forgalom 10 százalékát a labdarúgó-utánpótlásnevelésre fordítják tárgyi adományok (felszerelések, sporteszközök) formájában.

– Ha bejönnek az elképzeléseink akkor gépenként havonta 15 ezer forintra is rúghat az utánpótlásnevelésre fordítandó összeg. Debrecenben egyelőre negyven géppel számolunk, ez jó esetben havi 600 ezer forintos támogatást jelent majd a DVSC, a Honvéd Olasz Focisuli és a Debreceni Sportiskola csapatai számára. Mint volt futballisták, egyébként sem kellene bennünket nyüstölni, hogy támogassuk az utánpótlást, ráadásul erre minket megállapodás kötelez!

A licensztulajdonossal kötött szerződés értelmében egy számítógépes rendszer segítségével negyedévente ellenőrzik, hogy eljut-e az adomány a csapatokhoz. Nem szubjektív alapon, hanem az edzők, utánpótlásért felelő szakemberek véleményére hagyatkozva ödntjük el, ki, mennyit kap – avatott be a részletekbe Till Lajos, a hármas szóvivője.

A befektetők a napokban terítenek a debreceni piacon, és a játékos kedvű sportbarátoknak minden bizonnyal feltűnik, hogy nem a DVSC jelenlegi labdarúgóinak a portréja található a gépeken, hanem a múlt debreceni kiválóságaié, például a Benyó Sándoré, a Vancsa Miklósé vagy a Supka Attilaé.

– A DVSC vezetése elzárkózott az együttműködéstől – válaszolt Till Lajos arra a kérdésre, hogy a jelen sztárjai közül Sándor Tamás, Dombi Tibor vagy éppen Dzsudzsák Balázs portréja miért nem mosolyog ránk.

Érdekesség, hogy nem csak a cívisvárosban, hanem kisebb hajdú-bihari településeken is terjeszkedik a trió, és értelemszerűen mindig annak településnek az utánpótláscsapata részesül a forgalomból 10 százalékban, ahol a gép „dolgozik”.

A DVSC saját gépet fejleszt

– A DVSC megbízott egy automatákat gyártó céget, hogy fejlesszen ki egy jó minőségű árukiadó automatát, mellyel számos értékes Loki-ereklyét, továbbá mérkőzésre szóló belépőket lehet vásárolni 200 forintért. Ezeket néhány héten belül a piacra dobjuk, és a bevétel teljes egészében a DVSC kasszájába folyik – nyilatkozta a Naplónak Szilágyi Sándor, a DVSC cégvezetője, válaszolva arra a kérdésre is, hogy miért nem a bajnokcsapat sztárjainak a portréi szerepelnek a már kint lévő gépeken.

Kapcsolódó anyagok:

  • Csoportgyõztesként jutottak tovább
  • Kiesett a Honvéd a Liga Kupából
  • Szpari: Vereség és kiesés

  • Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!