2018.05.16. 22:08
Nem kapott dohányt, két embert szúrt meg Ózdon
Miskolc, Ózd - Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság az ózdi késelőt.
Miskolc, Ózd - Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság az ózdi késelőt.
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint késsel szúrt meg két férfit, miután egy kiskorú nem adott neki dohányt.
Az egyiket combon, a másikat hasba szúrta
A gyanúsított férfi május 13-án este 7 óra körül a nyitott kapun keresztül bement egy ózdi tömbház közös előterét képező udvarra, ahol az ott játszó kiskorútól dohányt kért. A kiskorú közölte, hogy nem tud adni. Az udvaron őgyelgőhöz két férfi is odalépett, felszólították, hogy távozzon, de ő ennek nem tett eleget. Dulakodás alakult ki, mire a hívatlan vendég a zsebéből egy kést vett elő, és azzal az egyik sértett bordái közé szúrt, majd combon szúrta, míg a másik sértettet hasba szúrta. Ekkor megjelent egy harmadik férfi, aki felé a késsel hadonászni kezdett. A történteket látva egy nő felkapott a földről egy féltéglát, amit a férfi felé dobott, így az elszaladt a helyszínről.
Életveszélyt okozó testi sértés
A gyanúsított férfival szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult büntetőeljárás. A bűncselekmény akár 12 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.
A bíróság végzése szerint a várható büntetés miatt fennáll a veszélye annak, hogy a gyanúsított a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne. Alappal lehet tartani attól is, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a közelében lakó sértetteket megfélemlítené, valamint újabb bűncselekményt követne el. A fenti indokokra figyelemmel a bíróság a gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el.
- ÉM-SZB -
[related-post post_id="3860041"]