BOON Sziréna

2012.08.14. 19:54

Rendőri vezetőket mentettek fel és neveztek ki

Budapest, 2012. augusztus 14., kedd (MTI) - Számos rendőri vezető felmentését, illetve kinevezését jelentette be Papp Károly, a rendőrség átszervezéséért felelős miniszteri biztos keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Budapest, 2012. augusztus 14., kedd (MTI) - Számos rendőri vezető felmentését, illetve kinevezését jelentette be Papp Károly, a rendőrség átszervezéséért felelős miniszteri biztos keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

A belügyminiszter a hónap végével indoklás nélkül visszavonta Simon László Fejér, Fekete Csaba Hajdú-Bihar, Ormossy Attila Heves, Simon Tamás Pest és Mergancz Sándor Somogy megyei rendőrfőkapitány vezetői megbízatását.

Szeptember elsejétől Varga Péter Fejér, Gyurasovics József Hajdú-Bihar, Mihály István Pest, Piros Attila Somogy, Fülöp Valter Zala, Hudák Pál Békés, Bánhalmi Zsolt Győr-Moson-Sopron, Széchy Zsolt Heves, míg Némedi Gábor Nógrád megye rendőrfőkapitánya lesz.

Az országos rendőrfőkapitány indoklás nélkül visszavonta Galuska-Tomsits Lászlónak, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatójának, valamint Tarr Lászlónak, a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ igazgatójának vezetői megbízását. Galuska-Tomsits László rendelkezési állományba került, Tarr Lászlót pedig a BM európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkárságához rendelték.

Az országos rendőrfőkapitány szeptember elsejétől az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hivatalának vezetőjévé nevezte ki Gömbös Sándort, az ORFK Ellenőrzési Szolgálat osztályvezetőjének Ormossy Attilát, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatójának pedig Fekete Csabát.

Pintér Sándor belügyminiszter - az országos rendőrfőkapitány javaslatára - Papp Károlyt az országos rendőrfőkapitány általános helyettesének, míg Balogh Jánost országos rendőrfőkapitány-helyettesnek nevezte ki szeptember elsejével.

Ugyancsak szeptember elsejétől Takács Tibort bűnügyi főigazgatónak, országos rendőrfőkapitány-helyettesnek, Csizner Zoltánt a Bűnügyi Ellátó Igazgatóság igazgatójának, Horváth Gézát a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ igazgatójának, Derzsy Pétert a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vezetője bűnügyi helyettesének, Kuczik János Zoltánt pedig a BRFK vezetője rendészeti helyettesének nevezte ki a belügyminiszter.

Az ORFK Kiemelt Életellenes Ügyeket Felderítő Egység felállításával és vezetésével Petőfi Attilát bízta meg a szaktárca vezetője.

Papp Károly kérdésre válaszolva elmondta, hogy a leváltások, illetve kinevezések a rendőrség korábban bejelentett átszervezésének részét képezik, így döntő többségükben nincsenek ok-okozati összefüggésben a nemrég kirobbant rendőrségi korrupciós botránnyal, valamint az ozorai fesztiválon történt visszaélésekkel.

A belügyminiszter utasította az ORFK vezetőjét, hogy soron kívül vizsgálja felül a húsz leggyengébben teljesítő rendőrkapitányság vezetőjének alkalmasságát, és indokolt esetben szeptember 15-ig mentse fel őket beosztásukból.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szervezeti rendszerének átalakításáról szeptemberben döntenek.

A rendőrségi átszervezés során senkit sem bocsátottak el - tette hozzá Papp Károly.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!