BOON Sziréna

2010.03.10. 10:26

A vádlottak egy negyede otthon maradt

<p>Miskolc - 52 vádlott nem jelent meg a taktaközi szocpolcsalásos ügy keddi vádismertetésén.</p>

Nem jelent meg a félmilliárdos kárt okozó taktaközi szociálpolitikai csalásos ügyként elhíresült monstre ügy 202 vádlottjának egy negyede a miskolci ITC székházban. Ennek ellenére a tárgyalás megkezdésének nem volt akadálya – állapította meg a B.-A.-Z. Megyei Bíróság  dr. Horváth Mária vezette bírói tanácsa. Az elsőrendű vádlottat, bilincsben vezették a hatalmas alkalmi tárgyalóterembe. Az adategyeztetéskor derül ki végül, hogy sokan valamilyen ok miatt az idézés ellenére nem jelentek meg.

Hatalmas iratanyag

Az ügyész megkezdte a vádismertetést. A hatalmas mennyiségű irat felolvasása három napot vesz igénybe. Az elsőrendű vádlottat – aki tagadja a bűncselekmény elkövetését -, a szerencsi polgármesteri hivatal építésügyi hatóság volt vezetőjét és társait egyebek mellett vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalással és mással vádolták meg. A bűncselekmény lényege az volt, hogy úgy vették- és használták fel a szociálpolitikai támogatást – elsősorban a halmozottan hátrányos személyek körében –, hogy a milliókból készült épületek nem feleltek meg a műszaki előírásoknak, sőt a lakhatási feltételeknek sem.

Haszonszerzési motiváció

Az állami támogatás összegének igénybevételét nem a lakhatás megoldása motiválta, hanem az anyagi haszonszerzés. Mások nyomorúságának kihasználása. Összességében 43 lakásról van szó, melyek társasházak. Épületenként kettő-négy lakással. Az ügynek vannak építési vállalkozó szereplői és felhajtók is. Olyan többgyermekes családokat vettek rá a lakásépítési kedvezmény igénylésére, akik az építkezéshez szükséges telek megvásárlásához, a terveztetéshez, az építési engedélyezési eljáráshoz, valamint az építkezés közvetlen költségéhez saját erővel semmilyen forrásból nem rendelkeztek.

ÉM/PT

Az építési vállalkozók célja a vád szerint: 

A családonkénti maximálisan folyósítható összeg megszerzése volt a cél, és nem az állam által támogatni kívánt – méltányolható lakásigények megfelelő ház felépítésével történő – lakhatási körülmények javítása.


Kapcsolódó cikkek:

Megkezdődött az évszázad pere Miskolcon
Miskolc – Három napos vádismertetéssel vette kezdetét a B.-A.-Z. Megyei Bíróság dr. Horváth Mária vezette bírói tanács elé került monstre büntető ügy.


Elkezdődött a taktaközi szocpolcsalás pere
Miskolc - Elkezdődött kedden Miskolcon a Taktaközben történt szocpolcsalások bírósági pere. Az ügynek több mint kétszáz vádlottja van. A bíróságon nincs akkora tárgyalóterem, ahol mind elfértek volna, ezért egy irodaház konferenciatermét bérelték ki.


Taktaközi szocpolcsalás: Ezeregyszáz év börtön a tét
Monstre büntető ügy lett a három éve indult taktaközi szocpolcsalásos nyomozásból. Kétszázkét személy ellen emeltek vádat az ügyben.

 


202 vádlott a taktaközi szocpolcsalások ügyben
Elkészült a vádirat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Taktaközben történt szocpolcsalások ügyében. Összesen 202 embert vádolnak, vesztegetéssel, csalással, közokirat-hamisítással, vagy hivatali visszaéléssel. A tárgyalás jövő év elején kezdődhet el. A visszaélések 2005 és 2007 között történtek, összesen 464 millió forinttal károsították meg az államot.

 


Szocpol-csalás Borsodban: lerobbant új házak
Szerencs – Többször foglalkoztunk már a szerencsi szocpol-csalási üggyel, ami lassan finiséhez érkezik. Most kimentünk a helyszínre, hogy élőben lássuk: hogy is néz ki egy vadonatúj ház, amivel nem stimmel valami... 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!