BOON Sziréna

2010.02.25. 11:46

3 nap alatt a rács mögött

<p>Sátoraljaújhely - Egy közelmúltban édesanyját kirabló semjéni férfit a bíróság letöltendő börtönbüntetésre ítélt. Az anya által rendőrségen tett feljelentés és a bírósági ítélet között mindössze három nap telt el.</p>

Egy semjéni férfi február 17-én a délelőtti órákban megjelent édesanyja másik településén lévő lakásán, akit bántalmazással arra kényszerített, hogy alkoholra adjon neki ezer forintot. Miután a pénzt megkapta azt hamarjában a közeli italboltban el is költötte. Ezt követően ismételten megjelent édesanyjánál és őt megfenyegetve újabb ezer forintot követelt, amit meg is kapott.

A bántalmazott és kirabolt édesanya fiától való félelme miatt hozzátartozójához költözött, majd azok biztatására csak február 19-én a délutáni órákban tett feljelentést. A feljelentést követően a 33 éves férfi előállításra került, aki gyanúsítottkénti kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését beismerte. A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság elrendelte a lator fiú ideiglenes távoltartását, egyben az ügyészség felé előterjesztéssel élt annak gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítására.

A 2010. február 22-én megtartott tárgyaláson az anyját kirabló 33 éves semjéni férfit a bíróság jogerősen 3 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását azonnal el is rendelte - tájékoztatta a Borsod Online-t dr. Gaskó Bertalan, a B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda vezetője.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!