boon-sportoldal

2012.07.19. 19:28

DVTK-Vénusz: Görögországban lazítanak

Paralián sem maradnak foci nélkül a DVTK-Vénusz-Szabadidőközpont lányai.

Paralián sem maradnak foci nélkül a DVTK-Vénusz-Szabadidőközpont lányai.

Pénteken reggel elindult Görögországba a miskolci női futsalcsapat, amely július 29-ig pihen a helléneknél. Amint az ismert, az előző bajnokságot megnyerték Csepregiék, így rájuk fér némi kikapcsolódás, feltöltődés.

– Nem tisztán nyaralásról lesz szó, a kinn töltött napokat nevezhetjük a felkészülés első részének is – szögezte le Sárréti Géza, a Vénusz edzője. – Ugyanis tartok majd napi egy, amolyan karbantartó tréninget, illetve elő fog kerülni a labda is a helyi homokfoci pályákon.

Két-három fiatal

Nem utazott a kerettel Paraliára Kovács Aliz, mivel a csapat erőssége a napokban keresztszalag pótláson esett át. A rehabilitációja Budapesten folytatódik, ezért hagyja ki a görögországi kirándulását.

– Hazaérkezésünk után folytatjuk a munkát, először egy, aztán pedig napi két foglalkozással – árulta el Sárréti Géza, megjegyezve, hogy a következő szezonra formálódó felnőtt keretben két-három utánpótlás korú futsalos is helyet kap.

Juhász Viktor elnök elmondta továbbá, hogy az egyik közösségi oldalon meghirdették az utazás lehetőségét szimpatizánsok számára is, és többen éltek vele – azaz a lányokkal tartanak a kiruccanásra. A klubvezető felhívta arra a figyelmet, hogy a futsallal rokonszenvező gyerekeket (7 éves kortól) továbbra is várják ismerkedésre, edzésre, mégpedig július 30-tól a városi sportcsarnokba.

ÉM-MI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!