boon-sportoldal

2010.10.05. 14:16

Új miskolci tehetség kopogtat

<p>Megnyerte az idei Gokart Országos Bajnokság 125 Mini kategóriáját a 11 esztendős miskolci Hercsik Vince. Ezzel elindulhat azon az úton, amelyet az elmúlt évek és évtizedek híres borsodi versenyzői részben már kitapostak számára a hazai és nemzetközi autósportban.</p>

A Kálmán Motorsport ifjú pilótája az ausztriai Bruckban futotta utolsó ob-versenyeit, ahol két győzelemmel, összességében 220 megszerzett ponttal biztosította be év végi elsőségét. A jelenleg magántanulóként az általános iskola 6. osztályát járó fiatalember a tavalyi Maxterino katagóriában begyűjtött év végi bronzérme után több fokozattal feljebb kapcsolt, hiszen a 2010-ben a hazai bajnokságban egy második hely volt a legrosszabb eredménye, emellett nyolc elsőséget szerzett. Nem ez jelenti azonban az összes idei sikerét: az FIA Közép-európai Zóna Trófea korosztályos küzdelmeiben is első tudott lenni, ami a nemzetközi mezőny összetételét tekintve több mint biztató.

Tanulás, gokart, karate

Tavaly év végén azzal kereste meg a csapatunkat Vince családja, hogy dolgozzunk ki számára egy hosszútávú szakmai programot” – nyilatkozta Kálmán Péter, az istálló vezetője, sokszoros magyar bajnok, egykori Eb 4. helyezett. „2010-re egy 20 versenyhétvégés naptárat és 5 edzést terveztünk neki, amelyben több széria és kategória is szerepelt, és amelynek célja a minél több versenykilométer begyűjtése és a tapasztalatszerzés volt. Ugyan az évnek még nincsen vége, ám az eddigi két bajnoki címből már most tisztán látszik, hogy a fiatalember tehetségéhez nem fér kétség. Korához képest rendkívül érett és nyugodt, ami a gyorsaság mellett szintén nagy előnynek számít ebben a sportban.”

Zsúfolt versenyprogramja mellett Hercsik Vince speciális edzésekkel készül a futamokra, és ha a gokart illetve a tanulás mellett még marad ideje, karate-tudását is fejleszti. Példaképe a szintén miskolci Kiss Pál Tamás, illetve a jelenlegi F1-es világbajnok, Jenson Button. Az ifjú tehetség Diósgyőrben él  édesanyjával, édesapjával és egy évvel fiatalabb testvérével, Zsuzsannával, aki szintén élsportoló, a versenytánc hazai elitjében gyarapítja tudását.

Vince jelenlegi gokartja egy 2010-es Birel vázra szerelt, 125 köbcentis, Rotax motoros jármű, mely a jelenlegi szabályok szerint maximum 14 lóerőt képes teljesíteni, felsőbb kategóriákban azonban 28 lóerőre is képes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!